Címke: Barátnő

  • Ő Gyurcsány Ferenc új barátnője! ÉVA

    Ő Gyurcsány Ferenc új barátnője! ÉVA

    A palotási halfesztiválon tűnt fel a hétvégén Gyurcsány Ferenc. A dél-nógrádi település közel van Ecseghez, ahol a volt miniszterelnök nemrégiben házat vásárolt. A Blikk azt írta, hogy a fesztiválra elkísérte a visszavonult politikust új párja, Éva is. Gyurcsányékat a házigazdacsapat asszonyai énekszóval fogadták.

    Az egykori miniszterelnök vasárnapi Facebook-bejegyzésben azt írta, hogy a maga eszközeivel megpróbálta segíteni Ecseg csapatát a halfőző versenyben:

    Hogy végül győztünk-e? Mi az hogy, nagyon is!

    – írta Gyurcsány. Állítása szerint a csapat megvédte tavalyi első helyét a harcsapaprikás-készítés versenyszámban.

    Gyurcsány Ferenc 2025-ben fordított hátat a politikának, azóta pedig folyamatosan ír, amelynek az eredménye három könyv. A fesztivál előtt bejelentette, hogy legújabb művének, a Végzetes algoritmusnak a kéziratát is leadta a szerkesztőnek.

    Én nem is tagadom, ha erről beszélek, hogy ezt fel kellett dolgozni, de mostanra teljesen elengedtem. Már nem járnak a gondolataim a politika körül, és már nem fegyelmezettségből, mint az elején, hanem most már nem is akarok olvasni. Nem követem a napi eseményeket a címszavakon túl, annál mélyebben nem izgat

    – nyilatkozta a halfesztiválon az Index stábjának.