Címke: Elon Musk

  • Elöntik az önvezető Teslák Budapestet

    Elöntik az önvezető Teslák Budapestet

    Elindult Budapesten a Tesla önvezető technológiájának európai bemutatója: a Full Self-Driving (Supervised) ride-along program keretében 2026. január 19. és március 31. között a Tesla Center Budapestben az érdeklődők valós városi forgalomban ismerhetik meg a felügyelt önvezető rendszer működését.

    Hírkereső

    A háttérben viszont sokkal többről van szó, mint sima tesztvezetésről, hiszen Hollandiában már a végéhez közelít az az engedélyezési folyamat, amely a több európai piac előtt is megnyithatja a kapukat az FSD engedélyezését tekintve. Ráadásul a Tesla szempontjából a kezdeményezés kiemelten fontos is, hiszen Elon Musk egyre inkább próbálja a szoftver, az AI, és a robotika felé eltolni a céget.

    Budapesten az FSD

    A Tesla új fejezetet nyitott magyar piaci jelenlétében azzal, hogy Budapestre hozta Full Self-Driving (Supervised) önvezető rendszerét – igaz, egyelőre csak kontrollált bemutató formájában. A vállalat nem szoftverfrissítéssel lepte meg a hazai tulajdonosokat, hanem szervezett demonstrációs programmal, amelynek keretében a Tesla Center Budapest munkatársai mutatják be a technológia képességeit valós forgalmi körülmények között.

    Az eseménysorozat a hivatalos tájékoztatás szerint 2026. január 19. és március 31. között zajlik.

    A budapesti program jelentősége messze túlmutat az élményszerű tesztvezetések világán. Az FSD európai debütálása hosszú ideje várat magára, most azonban a vállalat konkrét lépéseket tesz a regionális jelenlét erősítésére, miközben párhuzamosan halad a szabályozói engedélyeztetési folyamat is.

    A főváros gyakorlatilag kirakatként szolgál egy olyan demonstrációs és engedélyezési stratégiában, amelynek célja, hogy az eddig szabályozói akadályokba ütköző FSD-technológia előtt utat nyisson az európai piacon. Ez különösen időszerű, mivel Elon Musk a héten arról beszélt:

    Mi is ez?

    A Tesla meghatározása szerint a Full Self-Driving (Supervised) egy fejlett vezetéstámogató csomag. A rendszer a vezető aktív felügyelete mellett képes

    • útvonaltervezésre,
    • kormányzásra,
    • sávváltásra,
    • parkolásra
    • és különféle manőverek végrehajtására.

    A felelősség viszont végig a vezetőnél marad, folyamatosan ébernek kell lennie, és bármikor készen kell állnia a beavatkozásra.

    Az európai szabályozási környezetben ez a megkülönböztetés alapvető fontosságú.

    Az European Transport Safety Council (ETSC) – amely kutatásokkal és szakpolitikai javaslatokkal javítja a közlekedésbiztonságot Európában – hangsúlyozta, hogy a Tesla FSD-rendszere jelenleg nincs jóváhagyva az Európai Unióban, és az ilyen, részlegesen automatizált rendszerek felügyelete körül intenzív vita zajlik a döntéshozók, a szakértők és a gyártók között.

    A Tesla következetesen használja a „Supervised” kiegészítést a megnevezésben, és magyar nyelvű kommunikációjában is hangsúlyozza, hogy „az engedélyezett funkciók aktív vezetői felügyeletet igényelnek, és nem teszik önállóvá a járművet”.

    A magyarországi program keretében az érdeklődők nem saját járművükben próbálhatják ki a rendszert, hanem előre egyeztetett időpontban, utasként vehetnek részt egy demonstrációs körúton. A vállalat „ride-along” élményként pozicionálja a lehetőséget, amelyre korlátozott számú hely áll rendelkezésre, előzetes foglalással.

    A hazai beszámolók szerint a bemutató valós budapesti forgalmi helyzetekben zajlik, nem szimulált körülmények között.

    Budapest stratégiai szempontból sem véletlen választás. A magyar főváros összetett városi környezete – gyorsan változó vezetési szituációkkal, szűk utcákkal, eltérő forgalmi kultúrával és tipikus európai sajátosságokkal – ideális tesztterepet kínál az amerikai, széles sugárutakhoz és szabályozottabb forgalomhoz szokott rendszer számára. A legelső budapesti, autós újságírói beszámolók és gyorsértékelések alapján a Tesla rendszere valóban különleges, egyelőre pozitív reakciókat lehet látni a közösségi médiában.

    Miért fontos a Teslának?

    A Tesla számára az FSD nem pusztán egy extra funkció, hanem az üzleti modell átalakításának kulcseleme. A vállalat évek óta azon dolgozik, hogy a klasszikus autógyártói szerepből egyre inkább mesterségesintelligencia- és szoftverplatform-szolgáltatóvá váljon, ahol magasabb profitmarzsok és ismétlődő, előfizetéses bevételek érhetők el.

    A szoftveres bevételek felpörgetésének igénye különösen sürgetővé vált, mivel több piacon jelentősen visszaestek a járműeladások.

    A Business Insider korábbi beszámolója szerint a Tesla pénzügyi vezetője arról tájékoztatta a befektetőket, hogy az FSD-előfizetők aránya az Egyesült Államokban mindössze nagyjából 12 százalék, miközben a szolgáltatás ára 8000 dollár egyszeri díj, illetve 99 dollár havidíj körül alakult.