Címke: F1

  • Sport – F1: Antonelli vitte Monacót is!

    Sport – F1: Antonelli vitte Monacót is!

    Andrea Kimi Antonelli zsinórban ötödik futamát nyerte meg, miután a Forma-1-es Monacói Nagydíjon is őt intették le elsőként.

    Verstappen hiába indulhatott az első sorból, a rajtnál ugyanis lefulladt az autója, de annyi erő maradt benne, hogy balra tudott húzódni, így nem lett rajtbaleset a vége, mert el tudtak húzni mellette a többiek.

    Kövesd a TOP 100 sporthír rovatot

    A négyszeres világbajnok megkérdezte a versenymérnökét, hogy mitévő legyen, majd kiállt a bokszba, és befejezte a futamot. A rajt legnagyobb nyertese Gasly lett, aki a kilencedikről a hetedik helyre jött fel.

    Sorjáztak a büntetések az egész futamon

    A versenybíróknak végig adtak munkát a pilóták, elsőként Russellt vizsgálták amiatt, hogy rossz pozícióban állt fel a rajtrácsra, de a Mercedes britje ezt megúszta, ellentétben Pérezzel, aki áthajtásos büntetést kapott.

    A 10. körben Antonelli, Hamilton, Leclerc, Hadjar, Russell, Piastri, Gasly, Norris, Lawson és Albon alkotta az első tíz sorrendjét, majd a 18. körben Bottas lett Verstappen után a verseny második kiesője.

    Az élen haladó hármasból elsőként Hamilton ment ki kerékcserére a 29. körben, és a Russell, Hadjar csatában is komoly jelentősége volt a bokszkiállásnak, mivel a Mercedes pilótája a pályán nem tudta megelőzni a Red Bull franciáját, de a bokszban sikerült elévágni.

    Hamilton nyitotta a sort azok között, akik 5 másodperces büntetést kaptak a bokszutcában gyorshajtásért, később Russell és Gasly is így járt, utóbbi ráadásul kétszer is vétett a szabályok ellen. A világbajnok Norris egy ideig fel tudta tartani Russellt, de a 45. körben a McLaren lelassult, és Russell az alagútban otthagyta honfitársát, aki be is fejezte a versenyt.

    Biztonsági autó majd piros zászló

    Az addig nem túl izgalmas és eseménydús futamon a 60. percben jött a dráma: Stroll állt a falba, így beküldték a biztonsági autót.

    Amikor a safety car a 65. percben kiment Antonelli, Hamilton, Leclerc, Hadjar, Russell, Gasly, Piastri, Lawson, Lindblad, Albon volt az első tíz sorrendje, de alighogy újraindult a száguldás, Leclerc is összetörte a kocsiját. A hazai pályán versenyző Ferrari-pilóta a fékekre panaszkodott, de nem kizárt, hogy ott volt még a fejében, hogy Stroll kiesése után azon bosszankodott, hogy a csapat kihívta a bokszba.

    Mivel a 19-es kanyarban feltöredezett az aszfalt, így piros zászlóval félbeszakították a versenyt, és Russell nagyon rossz hírt kapott, amikor kiderült, nem töltötte le a korábbi 5 másodperces büntetését, így kapott egy áthajtásosat is.

    Antonelli hibátlanul vezetett egész nap (sőt egész hétvégén)

    A mezőny 17.12-kor tért vissza a pályára, és az állórajt után kilenc kör maradt hátra. Antonelli ismét jól jött el, Russell pedig megelőzte Hadjart, majd látványosan lelassítva tartotta fel a többieket.

    Russell a 73. körben ment ki letudni az áthajtásos büntetést, és ezzel a harmadikról a tizennegyedik helyre esett vissza. Antonellit nem lehetett kizökkenteni, magabiztosan rázta le Hamiltont,

    és ezzel idei ötödik futamgyőzelmét aratta, és ő lett a harmadik olasz, aki nyerni tudott Monte-Carlóban.

    Hamilton mögött Gaslyt intették le harmadikként, de a büntetései miatt nem ő, hanem Hadjar állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

    Végeredmény, Monacói Nagydíj, Monte-Carlo (78 kör, 260,286 km, a pontszerzők):

    1. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 2:23:31.243 óra
    2. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 6.271 másodperc hátrány
    3. Isack Hadjar (francia, Red Bull) 23.394 mp h.
    4. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 24.261 mp h.
    5. Liam Lawson (új-zélandi, Racing Bulls) 26.553 mp h.
    6. Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls) 29.010 mp h.
    7. Pierre Gasly (francia, Alpine) 30.369 mp h.
    8. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 33.413 mp h.
    9. Esteban Ocon (francia, Haas) 37.140 mp h.
    10. Sergio Pérez (spanyol, Cadillac) 39.153 mp h.

    pole pozíció: Antonelli

    A vb-pontversenyek állása 6 futam után (még 16 van hátra):
    versenyzők:
    1. Antonelli 156 pont
    2. Hamilton 90
    3. George Russell (brit, Mercedes) 88
    3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 75
    5. Piastri 60
    6. Lando Norris (brit, McLaren) 58
    7. Max Verstappen (holland, Red Bull) 43
    8. Hadjar 29
    9. Lawson 26
    10. Gasly 26
    11. Oliver Bearman (brit, Haas) 18
    12. Franci Colapinto (argentin, Alpine) 15
    13. Lindblad 13
    14. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 6
    15. Albon 5
    16. Ocon 3
    17. Gabriel Bortoleto (brazil, Audi) 2
    18. Pérez 1

    csapatok:
    1. Mercedes 244 pont
    2. Ferrari 165
    3. McLaren 118
    4. Red Bull 72
    5. Alpine 41
    6. Racing Bulls 39
    7. Haas 21
    8. Williams 11
    9. Audi 2
    10. Cadillac 1

  • Hamilton örül!

    Hamilton örül!

    Lewis Hamilton harcban volt a legjobb helyekért a kanadai sprintidőmérőn, és igazolva érzi a Kanada előtt hozott döntését.

    „Ha nincs a hibája a hajtűben, ott harcolt volna velünk a pole-ért” – állapította meg Lewis Hamitlonról Toto Wolff a Kanadai Nagydíj sprintidőmérője után. A Mercedes főnökét nem nyugtatta meg, hogy kisajátították az első rajtsort, mert úgy érzi, a Ferrari nem volt messze tőlük Hamiltonnal.

    Sporthírek – TOP 100 legfrissebb sporthír

    A hétszeres kanadai győztes valóban remek formát mutatott pénteken. Már a szabadedzésen is ő volt a két Mercedes első számú üldözője, aztán a megnyert Q1 és a másodikként zárt Q2 is azt sugallta, hogy van esélye legalább az egyik Mercedes-versenyző legyőzésére.

    Végül így is csak egy 5. hely sült ki belőle a Wolff által már említett hiba miatt, ám a második sorba kerülő McLaren-versenyzőktől csak fél tizeddel elmaradó hétszeres világbajnok bosszankodás helyett mosolyogva értékelte a napját.

    „Ez volt a legjobb időmérő edzésünk. Igazán jól dolgoztak a mérnökök, a módosítások a beállításokon igazán jól sikerültek a szabadedzés után. Csak finom módosításokat hajtottunk végre az időmérő előtt. Az első és a második rész igazán jónak tűnt, aztán nem tudom, a többiek talán jobban fel tudták tekerni… Nem tudom, de egyszerűen csak örülök, hogy versenyben vagyok” – mondta elégedetten.

    Hamilton az eddigitől eltérő módon készült erre a hétvégére: tejesen lemondott a szimulátorozásról, helyette a mérnökökkel elemezte az adatokat és úgy próbálták összerakni a megfelelő beállításokat.

    „Nagyon élveztem. Nem használtam a szimulátort, és most éreztem a legjobbnak egész évben! Szerintem ez a jó irány számomra”

    – mondta ki elégedetten.

  • Sport: Rangos elismerésben részesült a Hungaroring!

    Sport: Rangos elismerésben részesült a Hungaroring!

    A legmagasabb, három csillagos környezetvédelmi akkreditációt kapta a Hungaroring a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA). A csillagokra pályázni kellett, a működést igazoló dokumentumokat kellett online benyújtani, helyszíni és online audit során beszámolni az előrehaladásról.

    Hírkereső TOP 100 friss hír percről percre

    A Hungaroring szerdai beszámolója szerint az FIA egy, kettő vagy három csillaggal minősíti a versenypályákat annak fényében, milyen szintet értek el a fenntarthatóságban.

    A folyamat során a fenntarthatóság komplex, átfogó területe került a fókuszba: a Stratégiai Fejlesztési Projektnek köszönhetően megújult Hungaroring napi működése, a létesítményüzemeltetés, a rendezvényszervezés.

    Ezeket a területeket vették górcső alá a környezetvédelmi célok és folyamatok aspektusából úgy, mint energia, hulladék, víz, talajszennyezés, beszerzési folyamatok, levegőminőség.

    Az utóbbi hónapokban nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy megszerezzük a háromcsillagos minősítést. Nagy segítséget jelentett számunkra, hogy az FIA és fenntarthatósági csapata folyamatosan figyelemmel kísérte a munkánkat, és segített a jó irányok megtalálásában. Számunkra ugyanis nem csupán a három csillag fontos, hanem maga a fenntarthatóság is, igyekszünk a lehető legtöbbet tenni az ügy érdekében”– nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

  • Leclerc súlyos büntetést kapott

    Leclerc súlyos büntetést kapott

    Charles Leclerc utólag húsz másodperces büntetést kapott, így a hatodikról a nyolcadik helyre csúszott vissza a vasárnapi Formula–1-es Miami Nagydíjon.

    A Ferrari monacói pilótája a harmadik helyért küzdött a futam végén, az utolsó kör elején elengedte az őt üldöző Oscar Piastrit, mert úgy gondolta, hogy később visszaelőzheti a McLaren ausztrál versenyzőjét, de kicsivel később megpördült, a falnak is nekiért a kocsijával, majd még ketten eléje kerültek. Leclerc a büntetést azért kapta, mert az utolsó körben, a balesete után levágta a sikánokat.

    Nagyon csalódott vagyok, teljes mértékben az én hibám volt

    – sajnálkozott a verseny után. Mint mondta, úgy érezte, jó ötlet elengedni Piastrit, mert azután ő kapja az előzési lehetőséget, és talán visszaveheti a pozícióját, amit szerinte egyébként nehezen tudott volna tartani.

    Leclerc összetettben megőrizte harmadik helyét.

    Antonelli csúcsformában, Olaszország eksztázisban

    A nemzetközi sajtó egyöntetűen a 19 éves Kimi Antonellit dicsőíti a Miami Nagydíj után: az olasz pilóta pályafutása első három pole-pozícióját győzelemre váltotta, ami még senkinek sem sikerült a Formula–1 történetében.

    „Újabb mérföldkő a 19 éves Kimi Antonelli pályafutásában: a Mercedes pilótája az első a Formula–1 történetében, aki első három pole-pozícióját győzelemre váltotta” – írja a Miami Herald. Az USA Today azt írta: „Kimi Antonelli sorozatban a harmadik sikerét aratta és a South Beachen is a dobogó legmagasabb fokára állhatott.”

    Az olasz sajtó így számolt be Antonelli újabb győzelméről. 

    Gazzetta dello Sport:

    Kimi Antonelli legyőzte Norrist és Piastrit is Miamiban! A bolognai srác immár nem hagy kétséget afelől, hogy a 2026-os világbajnoki cím egyik esélyese.

    A világbajnokság két hét múlva Montrealban, a Kanadai Nagydíjjal folytatódik. (MTI)

  • Kimi Antonelli nyerte a Forma 1-es Miami Nagydíjat

    Kimi Antonelli nyerte a Forma 1-es Miami Nagydíjat

    Ott folytatódott a Forma–1 2026-os idénye, ahol az egy hónapos kényszerpihenő előtt félbeszakadt. Kína és Japán után ugyanis a Miami Nagydíj is Andrea Kimi Antonelli sikerével zárult. A Mercedes olasz pilótája egy mesterien végrehajtott elévágással utasította maga mögé a címvédő Lando Norrist, míg a harmadik helyre Oscar Piastri hozta be a McLarent.

    Sporthírek a hírkeresőn

    Sorozatban harmadik futamgyőzelmével már 20 egységre növelte előnyét a pontversenyben csapattársa, George Russell előtt.

    A verseny megtartását fenyegető vihar megelőzése érdekében három órával előrébb hozott futam végül tikkasztó hőségben, de kissé borult időben indulhatott el.

    Andrea Kimi Antonelli valamint Max Verstappenrajtja nem sikerült jól az első sorból, ellenben Charles Leclerc-rel, aki alatt a Ferrari – ahogyan azt korábbi futamokon is láthattuk már – valósággal kilőtt a rajtkockából. A monacói így elsőként jött ki az első kanyarból, hiába próbált elképesztő rövid féktávval visszatámadni Antonelli és Verstappen is.

    A Red Bull hollandja ráadásul a túlzott lendület miatt meg is forgott az első kanyart követő törésben, ezzel hatalmas kavarodást kialakítva a mezőnyben. Baleset ugyan végül nem történt, Verstappen egészen hatodik pozícióig esett vissza.

    Lecler az élen

    Pár körrel később az élen Leclerc és Antonelli kezdett csatába, amelyhez a szombati sprintfutam győztese, Lando Norris is csatlakozott. A hazardírozásból végül a Mercedes olasz pilótája jött ki vesztesként, aki ugyan átmenetileg a vezetést is átvette, végül a harmadik helyre csúszott vissza.

    A középmezőnyben is zajlott az élet. Előbb egy technikai szabálytalanság miatt csak a mezőny végéről indult Isack Hadjar tette a falba a Red Bullját, majd Pierre Gasly próbálta meg körbeautózni Liam Lawsonta hosszú egyenes végén, a Racing Bulls ausztálja azonban teljesen elmérte a féktávot és felöklelte a francia Alpine-ját, amely egy látványos bukfencet követően a gumifal tetején állt meg.

    Míg a levegőben lógó eső miatt sokan a csapatok kivárását vetítették előre, a biztonsági autós időszak alatt egy kiállással Verstappent állította a többiektől eltérő stratégiára a Red Bull – igaz, ebben vélhetően a rajt utáni mutatványával elégetett gumit is közrejátszottak.

    Az újraindítás után Norris, majd Antonelli is elhúzott Leclerc mellett, aki kis híján a futamának is véget vetett egy kicsúszással. Eközben néhány hellyel hátrébb a keményekre váltó Verstappen előzgette sorra a lágyabb, ám idősebb gumikon versenyző társakat.

    Mivel az esőnek a versenytáv harmadához érve is csak a radaron volt nyoma, George Russell és Leclerc is keményekre váltott. A Ferrari monacóija azonban nem teljesen értette a logikát a húzás mögött, aminek hangot is adott egy „legközelebb azért mielőtt döntötök valamiről engem is kérdezzetek meg, ha lehet”üzenettel.

  • Sport: a Forma–1 sztárjai így pihennek!

    Sport: a Forma–1 sztárjai így pihennek!

    Koncertezéssel, babázással vagy éppen más sportágak megismerésével telt az április a Forma–1 sztárjainak. Ezek közül egyik sem előre leszervezett program volt, ugyanis ezekben a hetekben Bahreinben és Szaúd-Arábiában kellett volna összemérniük a tudásukat.

    Kövesd a Sporthíreket a Hírkereső oldalán

    Csakhogy a Közel-Keleten eluralkodott konfliktus miatt mindkét nagydíjat túl kockázatosnak vélték, így öthetes szünet következett a május 3-i Miami Nagydíjig.

    Max Verstappen: a meg-, és leállíthatatlan

    A Red Bull hollandja, Max Verstappen saját csapatával vett részt a Nürburgring Endurance Series (NLS) nyitófutamán. A négyórás megméretésen Daniel Juncadella és Jules Gounon oldalán nyerte meg kategóriáját Mercedes-AMG GT3-as versenyautójukkal. Egy héttel később ugyanitt az osztrák Lucas Aurer oldalán állt rajthoz saját csapatával, ezt a versenyt azonban egy halálos baleset miatt ideje korán leintették. A Forma–1 négyszeres bajnoka a „zöld pokolra” keresztelt pályára legközelebb május 14–17. között a nívós 24 órás versenyen tér vissza.

    Kimi Antonelli: idegen vízeken

    A legjobb szájízzel a bajnoki pontversenyt 72 ponttal vezető Andrea Kimi Antonelli vághatott a pihenőnek. A Mercedes 19 éves olasz pilótája a kétkerekűek világába vetette bele magát, ráadásul egyből hazája hősével, Valentino Rossival. A MotoGP hétszeres bajnokának akadémiájára látogatott, ahol a fiatal motorversenyzők off-road pályán fejleszthetik készségeiket. Antonelli nem ült motorra, de így is fülig érő mosollyal beszélgetett Rossival.

    Lando Norris: váratlan vendég(ek)

    Lando Norris a rajongóit hónapok óta foglalkoztató kérdésre adott választ. A McLaren brit címvédőjét a portugál Sporting sta­dionjában, az Arsenal ellen játszott Bajnokok Ligája-negyeddöntőn látták. Ami érdekesebb, hogy kivel… A 26 éves brit sztár mellett barátnője, Magui Corceiro foglalt helyet, pedig egészen idáig azt gondolták róluk, hogy a téli szünet során különváltak útjaik. Kedvese társaságán túl Norris még egy névre szóló, négyes rajtszámával ellátott Sporting-meznek is örülhetett.

    Lewis Hamilton: sztárom a párom

    Talán már keveseket lep meg, hogy Lewis Hamilton a hirtelen jött szabadidejét ezúttal is arra használta, hogy Kim Kardashiannal tölthessen némi időt. A Ferrari hétszeres világbajnoka és a világsztár modell ugyan a nyilvánosság előtt még nem vállalta fel kapcsolatát, de már többször látták a párt együtt hotelekben közös szobában megszállni, és ezúttal is karöltve kapták lencsevégre őket. A sztárpár az Egyesült Államokban vett részt a Coachella nevű fesztiválon, ahol többek között Justin Bieber fellépését élvezték VIP-páholyukból, később pedig egy Malibuhoz közeli tengerparton élvezték a jó időt.

    Fernando Alonso: családi terápia

    Felüdülést jelentett a néhány­ hét kihagyás Fernando Alon­só­nak és az Aston Martinnak. A legutóbbi japán versenyhétvégén körhátrányban, de legalább célba érő kétszeres világbajnok pilóta kedvesével, Melissa Jiménezzel és kisbabájukkal pihenhette ki a közel sem ideális szezonkezdést. A 44 évével a rajtrács rangidős veteránja és sportriporter párja a kínai forduló előtt örülhetett a pici megszületésének, akinek már saját paddockbelépőt is biztosított a száguldó cirkusz vezetősége.