December 31-ig felfüggesztik az Otthon Start Program keretében kiemelt lakásprojektek építési engedélyeit – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a pénteki kormányzati sajtótájékoztatón. A következő hónapokban valamennyi érintett beruházást átvilágítják.
Vitézy szerint a felülvizsgálandó fejlesztések között vannak már előrehaladott állapotban lévő projektek, miközben olyan beruházások is szerepelnek a listán, amelyeket már a fejlesztők sem akarnak megvalósítani.
A miniszter úgy fogalmazott, az előző kormány több esetben olyan területeken engedélyezett vagy tervezett lakóparkokat az Otthon Start Program részeként, amelyek városfejlesztési szempontból alkalmatlanok voltak. Elmondása szerint a kiemelésekkel hatályon kívül helyezték a helyi szabályozásokat, így az önkormányzatok és a környéken élők érdekei háttérbe szorultak.
Vitézy azt is kifogásolta, hogy szerinte több projektet kormányközeli vállalkozók állami hitelekből, érdemi üzleti kockázat nélkül valósíthattak volna meg. Példaként a Bayer Construct Pólus Center mellé tervezett gigalakóparkját említette.
Minden beruházást átvilágítanak
A kormány döntése alapján december végéig felfüggesztik az Otthon Start keretében kiemeltté nyilvánított lakásprojektek építési engedélyeit. Ez idő alatt egyenként vizsgálják meg, hogy az adott fejlesztés megfelel-e a közérdeknek, illetve összeegyeztethető-e az érintett település vagy városrész infrastruktúrájával és hosszú távú fejlesztési terveivel.
– Ahol a beruházás nem összeegyeztethető a közérdekkel, ott nem valósulhatnak meg ezek a projektek – hangsúlyozta Vitézy.
A tárca a felülvizsgálat során a fejlesztőkkel és az érintett önkormányzatokkal is egyeztetni fog. A miniszter szerint nem általában a lakásépítéseket akarják megállítani, hanem azt szeretnék elérni, hogy az új lakóparkok megfelelő helyen, az infrastruktúra teherbírását és a helyi közösségek érdekeit figyelembe véve épüljenek meg.
A döntés nem magát a kedvezményes Otthon Start lakáshitelt függeszti fel, hanem a programhoz kapcsolódó, korábban kiemelt státuszt kapott nagy lakásfejlesztések engedélyeit érinti. A felülvizsgálat lezárása után dőlhet el, mely projektek folytatódhatnak, melyeknél kell módosítani a terveket, és mely beruházásokat állítják le véglegesen.
