Új alkonstrukciót indított a kormány az Agrár Széchenyi Kártyán belül: ezentúl kamat- és költségmentes hitel segíti a hazai sertéstenyésztőket, a hitelkérelmek személyes benyújtására legkésőbb 2026. szeptember 11-ig van lehetőség – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium, miután decemberben pedig fizetési moratóriumot vezettek be a mezőgazdasági hitel- és lízingtartozásokra a fagykárral, aszálykárral érintett gazdák, illetve sertéságazatban működő tenyésztők számára.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a hazai sertéságazat versenyképességének megerősítése és a tenyésztők likviditásának biztosítása érdekében jelentős támogatási csomagot indít az Agrárminisztérium kezdeményezésére, az ágazat stratégiai jelentősége mellett a közelmúltban kialakult nehéz körülményekre reagálva. Az Agrár Széchenyi Kártya konstrukción belül létrejövő új, speciális altípus révén
a gazdák teljes kamat-, díj- és költségmentesség mellett juthatnak forráshoz.
Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkár kiemelte, hogy az intézkedés érdemben hozzájárul a sertéstartók pénzügyi terheinek mérsékléséhez és az ágazat hosszú távú fenntarthatóságához.
A sertéságazatra vonatkozó új rendelkezések az Agrár Széchenyi Kártya Üzletszabályzatában a pénteki napon lépnek hatályba.
A hitelkérelmek személyes benyújtására legkésőbb 2026. szeptember 11-ig van lehetőség.
A hitelszerződéseket legkésőbb 2026. szeptember 30-ig kell megkötni, míg a kapcsolódó kezesi kérelmeket legkésőbb 2026. november 30-ig lehet benyújtani.
Decemberben is megsegítette a kormány a sertéstenyésztőket: fizetési moratóriumot vezettek be 2026. november 30-áig a mezőgazdasági hitel- és lízingtartozásokra a fagykárral, aszálykárral érintett gazdák, illetve sertéságazatban működő tenyésztők számára írja a Portfolió cikke.

Írta: Kiss Ferenc – Impresszum
