Hétfőn országszerte több banki ügyfél is arra panaszkodott, hogy nem teljesülnek az időzített vagy nagyobb összegű átutalások. A fennakadást az InterGiro2 (IG2) rendszer hibája okozza. Amely a nappali elszámolási folyamatokban kulcsszerepet játszik.
A rendszert üzemeltető Giro Zrt. közölte, hogy működési rendellenességet észleltek. Ezért azonnal megkezdték a hiba elhárítását. A probléma miatt egyes tranzakciók feldolgozása lassabban történik, mint a megszokott ügymenet során.
A fennakadás az egész magyar bankszektort érinti. Elsősorban a 20 millió forintot meghaladó összegű utalásoknál. Valamint az időzített tranzakcióknál jelentkezhetnek késések. A magánszemélyek által leggyakrabban használt Azonnali Fizetési Rendszer (AFR) ugyanakkor továbbra is zavartalanul működik, így a kisebb összegű átutalások többsége gond nélkül teljesül.
Az OTP Bank megerősítette, hogy a hiba minden hazai pénzintézetet érinthet. A bank tájékoztatása szerint a GIRO elszámolási rendszerében jelentkezett külső szolgáltatói probléma miatt a nem azonnali fizetési rendszeren keresztül indított utalásoknem minden esetben jutnak el időben a kedvezményezettekhez.
Mi az az InterGiro2 rendszer?
Magyarországon több elszámolási rendszer működik párhuzamosan. A legtöbb lakossági utalás az AFR rendszeren keresztül néhány másodperc alatt célba ér, amennyiben az összeg nem haladja meg a 20 millió forintot.
A nagyobb összegű vagy speciális tranzakciókat azonban az InterGiro rendszerek kezelik. Az InterGiro1 az éjszakai elszámolásokat végzi, míg az InterGiro2 a napközbeni, óránkénti elszámolási ciklusokért felel. A mostani fennakadás ezt az utóbbi rendszert érinti, amelyet elsősorban vállalatok, pénzügyi szolgáltatók és intézmények használnak nagyobb összegű pénzmozgások lebonyolítására.
A Giro Zrt. időközben részletesebb tájékoztatást is adott a hibáról. Közlésük szerint az InterGiro2 napnyitási folyamatában egy külső szolgáltatóhoz kapcsolódó rendellenesség lépett fel, amely lassabb ellenőrzési és elszámolási folyamatokat eredményez. Emiatt a bankok közötti pénzforgalomban és az ügyfelek felé történő elszámolásokban is késések tapasztalhatók.
A szakemberek jelenleg is dolgoznak a rendszer helyreállításán, így az érintett ügyfeleknek érdemes figyelemmel kísérniük bankjuk tájékoztatásait.
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya: élelmiszerre és gyógyszerre is költhetik az idősek a támogatást
Támad a meleg, több mint 30 fok lesz! A következő napokban berobban a nyár!
Mától emelkednek az üzemanyagok világpiaci árai, itthon marad a védett ár!
Sport: Oleksandr Usyk TKO-val legyőzte Rico Verhoevent

Írta: Kiss Ferenc – Impresszum – Rólunk
