Kategória: Hírkereső

  • Szociális tűzifa 2026: megduplázza a kormány a támogatást és a keretösszeget

    Szociális tűzifa 2026: megduplázza a kormány a támogatást és a keretösszeget

    Jelentős segítséget ígér a fával fűtő háztartásoknak a kormány: megduplázzák a Szociális Tűzifa Program keretében igényelhető famennyiséget és a támogatásra fordítható összeget, miközben ősszel a tűzifa áfája is jelentősen mérséklődik.

    Rezsi hírek, árak és fontos információk

    Több támogatás jut a rászorulóknak

    Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter bejelentette, hogy biztosított lesz a téli tűzifaellátás. Ennek érdekében az állami erdőgazdaságok már megkezdték a szükséges készletek kitermelését, hogy a fűtési szezon előtt elegendő tüzelő álljon rendelkezésre.

    A Szociális Tűzifa Program továbbra is az önkormányzatokon keresztül biztosít ingyenes tűzifát a rászoruló családok számára. Elsősorban a kisebb településeken élőknek.

    Megduplázódhat a keretösszeg

    A programra korábban évente mintegy 5 milliárd forint jutott, a most bejelentett intézkedés alapján azonban ez az összeg 10 milliárd forintra emelkedhet. A részletes pályázati feltételeket később teszik közzé.

    A korábbi években a program mintegy 180–200 ezer háztartásnak nyújtott segítséget, miközben az állami erdőgazdaságok több mint kétezer településre szállítottak tűzifát.

    Jelentősen csökken a tűzifa áfája

    A támogatások mellett újabb könnyítés is érkezik: ősszel a tűzifa áfája27 százalékról 5 százalékra csökken.

    A kormány szerint ez mintegy másfél millió olyan magyar számára jelenthet kedvezményt, akik otthonukat részben vagy teljes egészében fával fűtik. Az intézkedés célja, hogy azok a családok is közvetlen segítséget kapjanak, akik eddig kevésbé részesültek a rezsicsökkentés előnyeiből.

    Az aszály miatt is intézkedtek

    A rendkívüli szárazság miatt a miniszter az állami erdőgazdaságokat arra is utasította, hogy folyamatosan gondoskodjanak a vadon élő állatok vízellátásáról, valamint rendszeresen töltsék fel az erdei itatókat.

    A kormány célja, hogy a téli időszakra időben biztosítsa a szükséges tűzifakészleteket, miközben a támogatások és az adócsökkentés révén mérsékelje a fával fűtő háztartások terheit.

  • Ingatlan árak alakulása 2027: mire számíthatnak a lakásvásárlók és az eladók?

    Ingatlan árak alakulása 2027: mire számíthatnak a lakásvásárlók és az eladók?

    Ingatlan árak alakulása 2027: mire számíthatnak a lakásvásárlók és az eladók?

    Az ingatlanpiac az elmúlt években jelentős változásokon ment keresztül. A gyors áremelkedést követően 2026-ban már több elemzés is a piac kiegyensúlyozódására és az áremelkedés ütemének lassulására utalt. A 2027-es év egyik legfontosabb kérdése, hogy folytatódik-e a drágulás, vagy inkább stabilizálódnak a lakásárak.

    Ingatlanok, árak és infók

    Mi befolyásolja az ingatlanárakat?

    A lakásárak alakulását egyszerre több gazdasági tényező határozza meg:

    Ha ezek közül több is kedvezően alakul, az élénkítheti a keresletet, ami ismét áremelkedéshez vezethet. Ha viszont gyengül a kereslet vagy nő a kínálat, az lassíthatja az árak növekedését.

    Lassulhat az áremelkedés

    A KSH adatai alapján 2026 első negyedévében a lakásárak negyedéves összevetésben mérséklődtek, miközben az éves drágulás üteme is jelentősen lassult. Ez arra utal, hogy a korábbi rendkívül gyors áremelkedés után kiegyensúlyozottabb piac alakulhat ki.

    Ez azonban nem feltétlenül jelent országos árcsökkenést. Egyes térségekben továbbra is erős lehet a kereslet, míg más régiókban nagyobb alkulehetőség alakulhat ki.

    Az Otthon Start Program is hatással lehet a piacra

    Az első lakást vásárlók számára elérhető kedvezményes hitelkonstrukciók továbbra is jelentős szerepet játszhatnak az ingatlanpiacon.

    A kedvezményes kamatozású lakáshitelek:

    • növelhetik a vásárlási kedvet;
    • javíthatják a fiatalok lakáshoz jutási esélyeit;
    • élénkíthetik a használt és új lakások piacát.

    A támogatások ugyanakkor egyes területeken az árak emelkedését is ösztönözhetik, különösen ott, ahol korlátozott az eladó ingatlanok száma.

    A hitelkamatok is kulcsszerepet játszanak

    Az ingatlanpiac egyik legfontosabb mozgatórugója a finanszírozás.

    Ha:

    • csökkennek a lakáshitelek kamatai;
    • javul a hitelfelvevők jövedelmi helyzete;
    • kedvezőbb banki ajánlatok jelennek meg,

    akkor többen dönthetnek lakásvásárlás mellett.

    Magasabb kamatkörnyezetben viszont sok vevő kivárhat, ami mérsékelheti a keresletet.

    Budapest és a vidék között továbbra is nagy lehet a különbség

    A fővárosi és a vidéki ingatlanpiac gyakran eltérően mozog.

    Budapesten elsősorban:

    • az új építésű lakások kínálata,
    • a befektetői kereslet,
    • valamint a belvárosi elhelyezkedés

    határozza meg az árakat.

    A kisebb városokban és községekben ezzel szemben inkább a helyi munkaerőpiac, a népesség alakulása és az adott térség gazdasági helyzete befolyásolja az ingatlanok értékét.

    Érdemes várni 2027-ben?

    Erre nincs mindenki számára egyforma válasz.

    Aki saját célra vásárol ingatlant, annak nem feltétlenül érdemes kizárólag az árak esetleges változására várnia. Sok esetben a megfelelő ingatlan megtalálása, a kedvező hitelkonstrukció és a stabil családi pénzügyi helyzet fontosabb szempont lehet, mint néhány százalékos árváltozás.

    Befektetési célú vásárlás esetén ugyanakkor érdemes figyelemmel kísérni:

    • a lakásárak alakulását;
    • a hitelkamatokat;
    • az albérletpiacot;
    • valamint az új állami támogatásokat.

    Mire figyeljenek az eladók?

    Az elmúlt évek rendkívül gyors drágulása után a vevők egyre tudatosabbak.

    Érdemes:

    • reális árat meghatározni;
    • jó minőségű fotókat készíteni;
    • rendezett dokumentációval hirdetni az ingatlant;
    • figyelembe venni a környék aktuális piaci árait.

    A megfelelően beárazott ingatlanok továbbra is gyorsabban találhatnak vevőre.

    Az ingatlan árak alakulása 2027-ben várhatóan továbbra is számos gazdasági tényezőtől függ majd. Az elemzések alapján a korábbi évekhez képest mérsékeltebb árnövekedésre vagy egy kiegyensúlyozottabb piacra lehet számítani, miközben a hitelkamatok, az állami támogatások és a kereslet továbbra is jelentősen befolyásolják a lakáspiacot. A végleges irányt azonban a gazdasági folyamatok és a lakáspiac alakulása határozza meg.

    Hírkereső – friss hírek percről percre

  • 13. és 14. havi nyugdíj 2027: ennyi lehet az összege amit készhez kapnak a nyugdíjasok!

    13. és 14. havi nyugdíj 2027: ennyi lehet az összege amit készhez kapnak a nyugdíjasok!

    13. és 14. havi nyugdíj 2027: ennyi lehet az összege amit készhez kapnak a nyugdíjasok! Ha a magyar gazdaságpolitika alapszerkezete változatlan marad, az államadósság 2045-re nagyjából megduplázódhat, 2050-re pedig a GDP 180 százaléka fölé emelkedhet – ez az OECD legfrissebb magyar országjelentésének legkeményebb mondata. A párizsi székhelyű szervezet szerint a társadalom elöregedése és a klímaváltozás együtt olyan terhet ró a költségvetésre, amelyet a mai bevételi és kiadási szerkezet nem bír el. A javaslatcsomag a nyugdíjrendszert sem kíméli: a 13. és a 14. havi juttatás maximálását is felveti.

    Nyugdíj hírek és információk 2027

    A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) – a többnyire fejlett gazdaságokat tömörítő nemzetközi szervezet, amelynek Magyarország 1996 óta tagja – július 23-án tette közzé a Magyarországról szóló, mintegy 150 oldalas országjelentését.

    Ezek a jelentések néhány évente készülnek, és nemcsak helyzetértékelést, hanem konkrét szakpolitikai javaslatcsomagot is tartalmaznak.

    Rövid távon javul a kép, hosszú távon romlik

    A rövid távú kép a korábbiaknál barátságosabb. Az OECD előrejelzése szerint a magyar gazdaság a tavalyi 0,5 százalék után idén 1,9, jövőre pedig 2,2 százalékkal bővülhet, elsősorban a lakossági fogyasztás, az emelkedő reálbérek és a személyijövedelemadó-csökkentés hatására.

    Az infláció ugyanakkor nem áll meg lefelé: a szervezet arra számít, hogy a 2026-os 1,9 százalék után jövőre 2,7 százalékra gyorsul, főként a továbbra is erős bérdinamika miatt.

    A szervezet magyar nyelvű összefoglalója szerint az ország jelentős előrelépést tett az OECD-tagállamok életszínvonalához való felzárkózásban, de „a népesség elöregedése és az éghajlatváltozás veszélyezteti ezt a fejlődési pályát”.

    A hiány és a kamatteher a gyenge pont

    Az OECD számításai szerint a magyar költségvetés hiánya idén a GDP 6,7 százaléka körül alakulhat, jövőre pedig 5,5 százalékra mérséklődhet.

    Ez azonban még mindig kevés ahhoz, hogy az államadósság aránya érdemben csökkenni kezdjen.

    A GDP-arányos maastrichti államadósság 2022 és 2025 között nagyjából 73-75 százalék körül mozgott, és az OECD szerint idén és jövőre is 74 százalék felett ragadhat.

    Ennél is gyorsabban nőtt az adósság kamatterhe:

    a kamatkiadások a 2019-es, GDP-arányosan durván 2 százalékos szintről 2024-re csaknem 5 százalékra emelkedtek, ami húszéves csúcsot jelentett.

    A szervezet szerint a 2026-os évet ráadásul fiskális lazítás jellemzi: az adócsökkentések, a családi kedvezmények, a közszféra-béremelések, a 14. havi nyugdíj bevezetése és az üzemanyagár-korlátozás egyaránt növelik a deficitet.

    A hiány körüli vita itthon egyébként az új kormány költségvetési átvilágítása óta folyamatosan napirenden van; a büdzsé módosítását és az új hiánycél kijelölését augusztus végére ígérte a Pénzügyminisztérium.

    A Gazdasági és Energetikai Minisztérium a jelentés megjelenésekor közleményben reagált: azt írták, az OECD osztja a kormányzati helyzetértékelést a megörökölt terhekről, és a hazai tervekkel egybevágó lépéseket javasol. A tárca szerint a dokumentum elsősorban 2025 és 2026 fordulóját vizsgálja.

    Három forgatókönyv, három nagyon eltérő jövő

    A jelentés leglátványosabb része három hosszú távú adósságpálya. Az elsőben minden marad a mai adó- és kiadási szerkezetnél, és a modell figyelembe veszi az elöregedés, a klímaváltozás és a kamatok költségeit is.

    Ezen a pályán az államadósság 2045-re nagyjából megduplázódna, 2050-re pedig meghaladná a GDP 180 százalékát.

    A második forgatókönyvben a kormányzat kizárólag a költségvetési egyenleget javító lépéseket tesz: nyugdíjreform, a rosszul célzott támogatások racionalizálása, az adókedvezmények szűkítése, az adóalapok szélesítése.

    Ez sokat segít, de nem old meg mindent: az adósságráta 2040-ig 80 százalék alatt maradna, 2070-re viszont 120 százalék közelébe kúszna fel.

    A harmadik pályán a kiigazítás mellé növekedésösztönző strukturális reformok is társulnak – és az OECD szerint csak ebben az esetben marad az adósság a teljes vizsgált időszakban biztonságosan a GDP 80 százaléka alatt.

    A tétet jól mutatja egy másik szám is: a szervezet becslése szerint 2070-ig a nyugdíj- és klímakiadások miatt nagyjából a GDP 8 százalékának megfelelő többlet költségvetési mozgástérre lenne szükség.

    Itt nyúlna a pénzhez a szervezet

    Az OECD magyar nyelvű összefoglalója szerint a mozgástér megteremtéséhez többféle reformra lesz szükség:

    javítani kell a közkiadások hatékonyságát, erősíteni kell a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát,

    és a nem hatékony adókedvezmények kivezetésével szélesíteni kell az adóalapot.

    A kiadási oldalon a szervezet a rosszul célzott támogatások kivezetését, a nyugdíjkorhatár várható élettartamhoz kötését,

    valamint azt javasolja, hogy a pluszjuttatások – vagyis a 13. és a 14. havi nyugdíj – összegét maximálják az átlagnyugdíj szintjén.

    Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az átlag feletti nyugdíjjal rendelkezők nem a saját ellátásukkal arányos, hanem annál kisebb pluszösszeget kapnának. Idén februárban a tervezett 14. havi nyugdíj első, 25 százalékos része érkezett meg.

    A nyugellátások súlya közben nem csökken: az idei első fél évben – a 13. és a részleges 14. havi kifizetéssel együtt – több mint 4300 milliárd forintment el nyugdíjakra és nyugdíjszerű ellátásokra.

    A bevételi oldalon az OECD az adókedvezmények felülvizsgálatát, a vagyoni, a tőkejövedelmi és a környezetvédelmi adók súlyának növelését, valamint az adóalapok szélesítését veti fel. 

    Marad a 13. és a 14. havi nyugdíj

    A kormány nem tervez hozzányúlni a 13. és 14. havi nyugdíjhoz – mondta el Köböl Anita. Ugyanakkor a kormány úgy véli, hogy a mostani nyugdíjrendszer drága, igazságtalan, és nem védi az időseket. A kormány célja ezért az, hogy célzott segítséget adjanak azoknak, akiknek erre szükségük van, 120 ezer forintra emeljék a nyugdíjminimumot, és be akarják vezetni a nyugdíjas SZÉP-kártyát.

  • Albérletet adnál ki? A NAV most mindenkit figyelmeztetett

    Albérletet adnál ki? A NAV most mindenkit figyelmeztetett

    A felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével minden évben felpörög az albérletpiac. A nagy kereslet miatt sok lakástulajdonos ilyenkor adja ki ingatlanát, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pedig összefoglalta a legfontosabb szabályokat, amelyekre a bérbeadóknak érdemes odafigyelniük.

    🏠 Albérlet Tudástár (HUB)

    🧮 Albérlet kalkulátor

    Írásos szerződés nélkül ne adjuk ki a lakást

    A NAV szerint az albérlet kiadásának alapja az írásos bérleti szerződés. Emellett a havi bérleti díj megfizetését is célszerű dokumentálni. A hivatal a banki átutalást javasolja, amelynél a közlemény rovatban érdemes feltüntetni a hónapot és azt, hogy „bérleti díj”.

    Mikor kell adót fizetni?

    A magánszemélyeknek a lakás bérbeadásához általában nem kell adószámot kiváltani, és ha az ingatlant nem szálláshelyként, hanem hosszú távú albérletként adják ki, a bérbeadás áfamentes.

    A megszerzett jövedelem után azonban 15 százalék személyi jövedelemadót (SZJA) kell fizetni.

    Kétféleképpen is elszámolható a jövedelem

    A bérbeadók két módszer közül választhatnak:

    • Tételes költségelszámolás, amikor a bevételből levonhatók az igazolt kiadások, például a felújítási költségek vagy egyes közüzemi díjak.
    • 10 százalékos költséghányad, amelynél a bevétel 10 százalékát automatikusan költségnek tekintik, így csak a fennmaradó 90 százalék után kell megfizetni az adót.

    A rezsinél sokan hibáznak

    A NAV szerint fontos különbség van a rezsiköltségek elszámolásában.

    Ha a bérlő a tényleges fogyasztás alapján, mérőóra szerint fizeti a közüzemi díjakat, ezek az összegek nem számítanak a bérbeadó bevételének.

    Ha azonban a rezsit a felek fix havi átalányban állapítják meg, akkor az már a bérbeadó adóköteles bevételének minősül.

    Kevesen ismerik ezt a kedvezményt

    A NAV arra is felhívta a figyelmet, hogy bizonyos esetekben a bérbeadók élhetnek egy kevésbé ismert adókedvezménnyel. Ha valaki más településen legalább 90 napra bérel lakást, annak bérleti díját – meghatározott feltételek mellett – levonhatja a saját kiadott ingatlana után megszerzett bevételéből.

    A hivatal szerint az albérletszezon kezdetén érdemes időt szánni a szabályok áttekintésére, mert a megfelelő szerződés, a pontos elszámolás és a helyes adózás később sok kellemetlenségtől kímélheti meg mind a bérbeadókat, mind a bérlőket.

  • Jó hír az autósoknak: csütörtöktől olcsóbb lehet a tankolás

    Jó hír az autósoknak: csütörtöktől olcsóbb lehet a tankolás

    Jó hír érkezett az autósok számára: csütörtöktől csökkenhetnek az üzemanyagárak. A friss piaci információk szerint a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is mérséklődik, így a változás hamarosan a kutakon is megjelenhet.

    Holtankoljak árak és tudnivalók!

    A benzin ára nagyobbat csökken

    A Holtankoljak.hu tájékoztatása szerint a 95-ös benzin nagykereskedelmi ára bruttó 7 forinttal, míg a gázolajé bruttó 3 forinttal csökkenhet.

    Hogy ebből a vásárlók pontosan mennyit érzékelnek majd, az attól függ, hogy a töltőállomások milyen mértékben érvényesítik az árváltozást a kiskereskedelmi árakban.

    Ennyibe kerül most a tankolás

    Jelenleg az országos átlagárak a következők:

    • 95-ös benzin: 600 Ft/liter
    • Gázolaj: 664 Ft/liter

    Amennyiben a kutak teljes egészében átvezetik a nagykereskedelmi árcsökkenést, már csütörtöktől kedvezőbb árakon tankolhatnak az autósok.

    A nemzetközi piac is kedvező irányba mozdult

    A szakportál szerint a mostani árcsökkenés hátterében a nemzetközi üzemanyagpiac kedvezőbb alakulása áll. Bár a végleges fogyasztói árak töltőállomásonként eltérhetnek, a jelenlegi kilátások alapján a hét második felében olcsóbb lehet a tankolás, különösen a benzin esetében.

  • Életveszélyesen megfenyegették Majkát – lemondta a koncertjét

    Életveszélyesen megfenyegették Majkát – lemondta a koncertjét

    Majka szerda délelőtt a Facebook-oldalán jelentette be, hogy lemondja a sepsiszentgyörgyi koncertjét, miután az éjszaka folyamán életveszélyes fenyegetést kapott.

    Az előadó beszámolója szerint egy ismeretlen személy SMS-ben kereste meg, és azt állította, hogy tudják, hol száll meg a zenekar, melyik biztonsági cég vigyáz rájuk, valamint azt is, milyen útvonalon közlekednek majd Erdélyben. Az üzenetben az is szerepelt, hogy alig várják az érkezésüket, hogy „revansot vegyenek” rajta a szerintük őket ért sérelmek miatt.

    Majka azt is közölte, hogy a fenyegető üzenetben hazaárulónak nevezték. Bejegyzésében úgy fogalmazott, szerinte egyértelmű, honnan ered az iránta megnyilvánuló gyűlölet.

    Az előadó kiemelte, hogy az évek során hozzászokott a kritikákhoz és a sértő megjegyzésekhez, azonban azt már elfogadhatatlannak tartja, hogy valaki a privát telefonszámán zaklassa, ráadásul életveszélyes fenyegetésekkel. Elmondása szerint ügyvédjük azt tanácsolta, hogy az esetet komolyan kell venni.

    Majka bejelentette, hogy feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy kiderítsék, ki áll a fenyegetések mögött. Emiatt a sepsiszentgyörgyi koncertet, valamint az erdélyi utazást is lemondták, amíg a helyzet nem tisztázódik.

    Az erdélyi rajongóknak ugyanakkor azt üzente, hogy amint biztonságosan megoldható, szeretnék pótolni az elmaradt fellépést.

    Bejegyzése végén arról is írt, hogy megdöbbentette, milyen hatással lehet a politika az emberek gondolkodására. Hangsúlyozta, bízik abban, hogy a magyarok egyszer képesek lesznek összefogni a nehéz helyzetekben, pártpolitikai megosztottság nélkül. A fenyegetést küldőknek pedig azt üzente: minden törvényes eszközzel azon lesznek, hogy felelősségre vonják őket.

  • Megérkezett Magyarországra az új Skoda Peaq – akár 633 kilométeres hatótávval

    Megérkezett Magyarországra az új Skoda Peaq – akár 633 kilométeres hatótávval

    Frissítve : 2026.08.05 – 14,35-kor

    Hivatalosan is megkezdődött Magyarországon a Skoda új zászlóshajójának, a teljesen elektromos Peaq modellnek az értékesítése. Az újdonság nemcsak a márka legnagyobb elektromos szabadidő-autója, hanem méretét tekintve még a népszerű Kodiaqnál is nagyobb, ráadásul hétüléses kivitelben is elérhető.

    E-Cars, elektromos autós hírek

    Már 20,3 millió forinttól megvásárolható

    A kínálat alapját a Peaq 60 jelenti, amely egy 204 lóerős, hátsókerék-hajtású változat. A modell 63 kWh-s akkumulátort kapott, amellyel akár 449 kilométeres hatótávolság is elérhető. Ennek indulóára 20,3 millió forint.

    Több mint 600 kilométeres hatótáv is elérhető

    Akik hosszabb utazásokra keresnek elektromos autót, azok számára a Peaq 90 lehet érdekes választás. Ez a változat már 286 lóerős, nagyobb, 91 kWh-s akkumulátorral készül, és akár 633 kilométeres hatótávot kínál. A modell magyarországi indulóára 24 millió forint.

    Erősebb összkerékhajtású változat is érkezett

    A csúcsot a Peaq 90x képviseli, amely két villanymotorral és összkerékhajtással rendelkezik. A rendszer teljesítménye 299 lóerő, a hatótáv pedig elérheti a 601 kilométert.

    A modell alapváltozata 25,1 millió forinttól vásárolható meg, míg a gazdagabban felszerelt Sportline kivitel ára 26,8 millió forintról indul.

    A Skoda elektromos kínálatának új csúcsmodellje

    A Peaq a Skoda eddigi legnagyobb elektromos modellje, amely a tágas utastérrel, a hosszú hatótávolsággal és a hétüléses kivitel lehetőségével elsősorban a nagyobb családokat és a prémium elektromos SUV-ok iránt érdeklődő vásárlókat célozza meg.

    Az új modell megjelenésével a Skoda tovább bővíti elektromos kínálatát, miközben egyre nagyobb hangsúlyt helyez a nagy hatótávolságú, családi használatra is alkalmas villanyautók fejlesztésére.

  • Meghosszabbították a hőségriasztást – ezt kérik most mindenkitől

    Meghosszabbították a hőségriasztást – ezt kérik most mindenkitől

    Bár jelenleg stabil Magyarország villamosenergia-ellátása, a rendkívüli hőség miatt a következő napok továbbra is komoly kihívást jelentenek. A Védelmi Munkacsoport szerint különösen a következő 48 óra lesz meghatározó, ezért továbbra is arra kérik a lakosságot és a vállalatokat, hogy lehetőség szerint csökkentsék az áramfogyasztást.

    Időjárás előrejelzés

    A Paksi Atomerőmű még működő blokkja tovább termel

    A tájékoztatás szerint a Paksi Atomerőmű jelenleg működő turbinája továbbra is biztonságosan üzemel, azonban a Duna alacsony vízállása miatt a helyzetet folyamatosan figyelik. A szakemberek szerint már lassú javulás várható, de a korábban leállított blokkok újraindításához tartós vízszint-emelkedésre lesz szükség.

    A hatóságok hangsúlyozták, hogy minden döntésnél továbbra is a nukleáris biztonság az elsődleges szempont.

    Több száz vállalat csökkentette az áramfogyasztását

    A Védelmi Munkacsoport közlése szerint eddig 837 közepes és nagyvállalat vállalta önként, hogy mérsékli vagy átszervezi energiafelhasználását. Az intézkedések összesen több mint 600 megawattnyi terhelést vesznek le az országos villamosenergia-hálózatról.

    A jogszabályok ugyan lehetővé teszik a nagyfogyasztók kötelező korlátozását is, erre azonban egyelőre nem volt szükség.

    Marad a home office és a tehervonatok korlátozása

    A kormány több korábban bevezetett intézkedést is fenntart.

    Péntekig érvényben marad az otthoni munkavégzés az államigazgatásban és az állami vállalatoknál ott, ahol ezt a munkakör lehetővé teszi. Emellett a magáncégeket is arra kérik, hogy lehetőség szerint hasonló megoldásokat alkalmazzanak.

    Szerdán és csütörtökön továbbra is szünetel a vasúti teherszállítás 17 és 22 óra között, ami a számítások szerint jelentősen csökkenti az esti csúcsidőszak energiaigényét.

    Továbbra is fontos a lakossági takarékosság

    A Védelmi Munkacsoport szerint az ország energiaellátásának stabilitásához a lakosság együttműködése is hozzájárul. Ezért továbbra is azt kérik, hogy 17 és 22 óra között minden halasztható áramfogyasztást – például az autótöltést, a mosást vagy más nagy energiaigényű háztartási feladatokat – lehetőség szerint más időpontra ütemezzenek át.

    A meteorológiai előrejelzések szerint a hőség péntekig kitart, ezt követően egy hidegfront ugyan átmeneti enyhülést hozhat, de az aszályhelyzeten várhatóan nem javít érdemben.

  • A Toyota uralja a piacot!

    A Toyota uralja a piacot!

    Előszeretettel kritizálták az utóbbi években a Toyotát amiatt, hogy nem köteleződött el igazán az elektromos hajtás iránt. A számok azonban azt látszanak igazolni, hogy a japánok gondolkodtak helyesen, ugyanis 2026 első felében is megőrizte vezető pozícióját a világ legnagyobb autógyártójaként – írja a Carscoops.

    Június végével bezárólag 5,39 millió autót értékesített a cégcsoport, és habár ez 2,8 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában, továbbra is kényelmes a Toyota előnye, amely így hetedik éve áll a globális eladási rangsor élén. A Volkswagen-csoport ugyanebben a periódusban 4,13 millió autót adott el, vagyis a németek lemaradásban több mint 1,2 millió darab.

    Az egyes piacokon meglehetősen eltérő irányokba mozdultak el a Toyota eladásai. A belföldi eladások 4,4 százalékkal 1,1 millió példányra nőttek, ami részben a bZ4X helyi bevezetésének köszönhető. Ezzel párhuzamosan a külföldi piacokon nagyjából ekkora, 4,5 százalékos visszaesést lehetett kimutatni, de 4,3 millió autó így is gazdára talált.

    A legnagyobbat Kínában estek a Toyota eladásai, amelyek egy év alatt 17,1 százalékkal romlottak, így az ottani piacon mindössze 694 670 darab fogyott a japánok portékájából.

    Habár a zöld vonalat kevésbé vehemensen képviselte a Toyota, ebben sem áll rosszul: az elektrifikált portfólió 9,1 százalékos növekedést ért el és 2,71 millió darabbal zárta az év első felét. A tisztán elektromos modellek száma a 2,4-szeresére nőtt, közel 200 ezer darabra.

  • 361 forint az euró

    361 forint az euró

    Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest, írja az MTI.

    • Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 364,11 forintról 361,49 forintra csökkent 18 órakor, napközben 361,34 forint és 364,49 forint között mozgott.
    • A svájci frank jegyzése a reggeli 390,43 forintról 387,54 forintra süllyedt,
    • míg a dolláré 316,32 forintról 313,68 forintra gyengült.

    Árfolyamok naponta frissítve