Címke: Apple

  • Az Apple árat emelhet – hamarosan drágulhat az iPhone 17

    Az Apple árat emelhet – hamarosan drágulhat az iPhone 17

    Újabb áremelés jöhet az Apple-nél: egy friss szivárogtatás szerint már augusztusban drágulhat az iPhone 17 termékcsalád. A hír egyelőre nem hivatalos, és konkrét forrással sem támasztották alá, ezért érdemes fenntartásokkal kezelni. Az értesülés ugyanakkor azért keltett figyelmet, mert az Apple az elmúlt időszakban más termékeinek árazásán is változtatott.

    Legfrissebb TECH hírek és újdonságok

    Az időzítés különösen érdekes lenne, hiszen a következő iPhone-generáció bemutatását szeptemberre várják. Ha az értesülés helytálló, az Applemég az új készülékek érkezése előtt módosíthatja a jelenlegi iPhone 17 modellek árait.

    Már augusztusban drágulhat az iPhone 17

    Az információ a kínai Weibón jelent meg. A Fixed Focus Digital néven ismert szivárogtató szerint Kínában olyan értesülések terjednek, amelyek alapján az Apple az iPhone 17 áremelésére készülhet.

    A bejegyzés ugyanakkor nem nevez meg konkrét, ellenőrizhető forrást, ezért egyelőre pletykáról van szó, nem pedig az Apple hivatalos bejelentéséről.

    Ez fontos különbség, különösen azok számára, akik éppen iPhone-vásárlást terveznek. Egyelőre nincs biztos információ arról sem, hogy valóban megtörténik-e az áremelés, és ha igen, pontosan mely modelleket, illetve mely országokat érinti.

    Az új iPhone-ok bemutatása előtt változhatnak az árak

    A következő generációs iPhone-ok bemutatását a várakozások szerint szeptemberben tarthatja meg az Apple. Emiatt korábban logikusnak tűnt, hogy egy esetleges árazási változtatásra az új készülékek érkezésekor kerülhet sor.

    A mostani értesülés alapján azonban ennél korábban is hozzányúlhatnak az iPhone 17 áraihoz.

    Amennyiben ez valóban megtörténik, különösen érdekes lesz, hogyan alakítja át az Apple a jelenlegi és a következő generáció egymáshoz viszonyított árazását.

    Korábban már több Apple-termék drágult

    Az áremelésről szóló pletykának azért is lehet alapja, mert az Apple korábban egyes Mac és iPad modellek árát már felfelé módosította, miközben az iPhone-ok akkor kimaradtak a változtatásból.

    Ez természetesen önmagában még nem bizonyítja, hogy az iPhone 17 is drágulni fog, de növeli annak lehetőségét, hogy a vállalat az okostelefonok árazását is felülvizsgálja.

    Mennyivel drágulhat az iPhone 17?

    Erre egyelőre nincs megbízható válasz. A szivárgás nem közöl konkrét összegeket, és azt sem lehet biztosan tudni, hogy egy esetleges áremelés valamennyi iPhone 17 modellt érintené-e.

    A magyar vásárlók szempontjából ráadásul az Apple nemzetközi árazása mellett az árfolyam és a helyi árképzés is meghatározó lehet.

    Éppen ezért jelenleg korai lenne konkrét magyarországi áremelésről vagy új árakról beszélni.

    Érdemes figyelni az Apple következő lépését

    Az iPhone 17 drágulásáról szóló információt tehát egyelőre nem erősítette meg hivatalosan az Apple. A következő időszak azonban így is érdekes lehet azok számára, akik új iPhone vásárlását tervezik.

    Ha valóban változtatnak az árakon, hamar kiderülhet, hogy csak egyes piacokat és modelleket érint-e a döntés, vagy szélesebb körű áremelés következik.

    A következő nagy mérföldkő pedig az új iPhone-generáció várható szeptemberi bemutatója lehet, amikor az Apple újra rendezheti teljes telefonos kínálatát és annak árazását.

  • Az új Iphone 18 pro max óriási meglepetést tartalmaz!

    Az új Iphone 18 pro max óriási meglepetést tartalmaz!

    Mindenki a Szeptembert várja! Jön az almások álma! Az elmúlt hónapokban egyre több pletyka utalt arra, hogy az Apple idén ősszel kénytelen lehet megemelni az iPhone 18 Pro széria árát, az új elemzői előrejelzések pedig tovább erősítik ezt a forgatókönyvet. Bár korábban még sokan reménykedtek abban, hogy a vállalat a korábbi évekhez hasonlóan változatlan áron tartja csúcskészülékeit, most úgy tűnik, hogy erre egyre kisebb az esély. Az iparágban tapasztalható alkatrész drágulás, különösen a mesterséges intelligencia miatt megugró memória- és lapkaköltségek, komoly nyomást helyeznek az Apple-re is.

    Ősszel jönnek az új telefonok, a hajlítható iPhone-nal már többször foglalkoztunk, most a 18 Pro és Pro Max készülékekkel kapcsolatos pletykákat járjuk körbe.

    Legfrissebb TECH hírek és újdonságok

    Augusztus elején járunk, ami azt jelenti, hogy már csak 1 hónap van hátra az iPhone 18 Pro és az iPhone 18 Pro Max megjelenéséig. A készülékek várhatóan hasonlóak lesznek az iPhone 17 Pro-hoz és az iPhone 17 Pro Max-hoz, de az előző évhez képest számos változás várható; a pletykák szerint többek között kisebb lesz Dynamic Island, műholdas 5G-kapcsolatra is képes lesz az új generáció és egyéb új funkciók is megjelennek majd. A MacRumors segítségével mutatjuk az eddigi pletykákat, amelyekből jó eséllyel valóság lehet.

    Milyen lesz az iPhone 18 Pro és az iPhone 18 Pro Max?

    • Kisebb Dynamic Island: A pletykák szerint az iPhone 18 Pro modelleken a Face ID egyik elemét a képernyő alá helyezik át, ami lehetővé teszi a készülékeken a Dynamic Island kialakítását.
    • LTPO+ kijelzők: A következő Pro modellek várhatóan ugyanazt az általános kialakítást kapják, mint az iPhone 17 Pro modellek, beleértve a 6,3 hüvelykes és 6,9 hüvelykes kijelzőméreteket, valamint a három hátsó kamerát befogadó kameraszigetet. A kijelzők azonban állítólag az úgynevezett LTPO+ kijelzőtechnológiát fogják használni, ami hozzájárulhat a hosszabb akkumulátor-élettartamhoz.
    • Változtatható rekesz: A pletykák szerint mindkét iPhone 18 Pro modell 48 megapixeles Fusion főkamerája változtatható rekesszel rendelkezik, ami lehetővé tenné a felhasználók számára, hogy szabályozzák a kamera lencséjén átjutó és az érzékelőhöz eljutó fény mennyiségét. Ez nagyobb kontrollt biztosítana a mélységélesség felett.
    • A20 Pro chip: Az Apple következő generációs A20 Pro chipje várhatóan a TSMC első generációs 2 nm-es gyártási eljárását fogja használni. A 2 nm-es architektúrával és az új csomagolási kialakítással az A20 Pro chip várhatóan jelentős teljesítmény- és energiahatékonysági javulást hoz majd az előző évhez képest.
    • C2 modem: Az Apple saját fejlesztésű, 5G-re és LTE-re tervezett C1 mobilmodemje tavaly debütált az iPhone 16e-ben, majd ezt követte a C1X chip az iPhone Air-ben. Az Apple szerint a C1X modem akár kétszer olyan gyors, mint a C1 modem, és ez az eddigi legenergiahatékonyabb modem az iPhoneok történetében. A fejlődés várhatóan újabb szintet lép az Apple harmadik generációs C2 modemjével az iPhone 18 Pro modellekben.

    Legfontosabb: 5G műholdon

    • 5G műholdon keresztül: A C2 modemmel az iPhone 18 Pro modellek állítólag támogatni fogják a műholdas 5G-t, így Wi-Fi vagy mobilhálózati kapcsolat nélkül is lehet majd böngészni az interneten. Kérdés, hogy mit szólnak ehhez a szolgáltatók, tesszük hozzá picit rosszmájúan.
    • N2 chip: Az iPhone 17 modellek többsége és az iPhone Air is az Apple által tervezett N1 chipet tartalmazza, amely támogatja a Wi-Fi 7-et, a Bluetooth 6-ot és a Thread-et. Az Apple szerint az N1 chip javítja a Personal Hotspot és az AirDrop funkciók általános teljesítményét és megbízhatóságát is. Az iPhone 18 Pro modellek várhatóan az Apple következő generációs N2 chipjével lesznek felszerelve, de egyelőre nem ismert, milyen fejlesztéseket hoz majd ez a frissítés.
    • Sötét cseresznye: Az iPhone 18 Pro modellek különleges színe állítólag a sötét cseresznye lesz, a világoskék és az ezüst mellett. A jelenlegi kozmikus narancs és mélykék színek várhatóan kikerülnek a kínálatból.
    • Egyszerűsített kameravezérlés: Az Apple várhatóan egyszerűsíti a 16 Pro-sorozatnál bevezetett kamera vezérlőgombot az iPhone 18 Pro modelleken. A hírek szerint megszűnik a gomb érintésérzékenysége és a haptikus visszajelzés is. Az újratervezett gomb csak nyomásérzékeny lesz. Bár a bevezetésekor voltak, akik panaszkodtak, hogy bonyolult a gomb, ez inkább visszalépésnek tűnne.
    • Áttervezett hátsó Ceramic Shield: A hírek szerint az iPhone 18 Pro modelleken a MagSafe körüli Ceramic Shield hátlapi felület mattabb, letisztultabb és a jelenlegi kéttónusú dizájnnál egységesebb megjelenést kap.
    • Nagyobb akkumulátor (iPhone 18 Pro Max): A állítólagos kínai szabályozási adatbázisban szereplő bejegyzések szerint az iPhone 18 Pro Max akkumulátora közel 10%-kal nagyobb lesz, mint az iPhone 17 Pro Maxé.
    • Vastagabb kialakítás (iPhone 18 Pro Max):Pletykák szerint az iPhone 18 Pro Max vastagabb lesz, mint az iPhone 17 Pro Max és az iPhone 18 Pro is.

    Szeptembert várjuk, és az iskolakezdést

    A várakozások szerint az Apple szeptember első felében mutatja be az iPhone 18 Prót, az iPhone 18 Pro Max-et és a hajlítható kijelzős, iPhone Ultra néven emlegetett modellt. Várhatóan komoly áremeléssel indulnak majd az új modellek. Az alap iPhone 18, a kedvezőbb árú iPhone 18e és a második generációs iPhone Air bemutatója a hírek szerint csak 2027 tavaszán, várhatóan március körül várható.