iPhone tulajdonosok figyelem! Kémprogramot talált az Apple! Az Apple 110 országban adott ki biztonsági figyelmeztetést, miután célzott, állami hátterű kémszoftveres támadások érték a felhasználók eszközeit és személyes adatait. A TechCrunch beszámolója szerint nem ez az első alkalom, hogy a technológiai óriásvállalat ilyen módon értesíti az ügyfeleit arról, hogy iPhone, iPad vagy Mac készüléküket állami támogatású kémszoftver fertőzhette meg.
Az Apple közvetlenül az érintett eszközök zárolt képernyőjére küld értesítést, amely pontos útmutatást ad a védekezéshez. Emellett a felhasználók az Apple-fiókjukhoz társított email-címükre is kapnak tájékoztatást a veszélyről.
A vállalat a védekezés leghatékonyabb lépéseként a Zárt mód bekapcsolását szorgalmazza. Ez a biztonsági funkció szinte teljesen ellehetetleníti a megfigyelést, és a cég tájékoztatása szerint eddig egyetlen olyan esetről sem tudnak, amikor egy ebben a módban lévő készüléket sikeresen feltörtek volna.
Egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy a mostani figyelmeztetés pontosan milyen típusú kémszoftverre vonatkozik. Az Apple bevett gyakorlata szerint ugyanis mindaddig nem fedi fel a támadók által kihasznált sérülékenységeket, amíg nem tud teljes körű védelmet garantálni a felhasználóknak.
Szombaton drágul a dízel: ennyit kell fizetni a kutakon!
Hatalmas nyári LIDL akciók!
Balatoni programok augusztus 7–9.: ezeket nem érdemes kihagyni ezen a hétvégén
Napi horoszkóp 2026. augusztus 16.: váratlan fordulatot és új lehetőségeket hozhat a vasárnap

Írta: Kiss Ferenc – Impresszum – Rólunk
