Címke: Köztársasági elnök választás 2026

  • Dr. Baka Andrást jelölték Magyarország köztársasági elnökének!

    Dr. Baka Andrást jelölték Magyarország köztársasági elnökének!

    A TISZA-frakció az imént titkos szavazással meghozta az eddigi egyik legfontosabb döntését: Dr. Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöljük Magyarország köztársasági elnökének – adta hírül Magyar Péter a Facebookján, a párt titkos szavazása után.

    A jelöltekről itt olvashat bővebben

    Dr. Baka András több évtizedes hazai és nemzetközi jogászi, bírói tapasztalattal rendelkezik. 1990 és 1998 között az Államigazgatási Főiskola főigazgatója volt. 1991 és 2008 között az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírájaként szolgált, majd 2009-ben az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnökévé választotta.

    Miután 2011-ben az Országgyűlés fideszes többsége jogellenesen, idő előtt eltávolította hivatalából, kúriai bíróként folytatta munkáját. Dr. Baka András egész eddigi életútja során kiemelten fontosnak tartotta a hatalmi ágak elválasztásának elvét, mindig következetesen kiállt a jogállam és a bírói függetlenség mellett. Életútja példát mutat a demokratikus jogállam és az alkotmányos elvek melletti elkötelezettségről.

    Meggyőződésünk, hogy Dr. Baka András tapasztalata és egész életútja során mutatott szakmai függetlensége különös értéket jelent abban az időszakban, melynek során Magyarország új alkotmányos berendezkedésének alapjait készülünk közösen megteremteni – tette hozzá a kormányfő.

    Dr. Baka András méltó erre

    Az előttünk álló alkotmányozási időszakban olyan köztársasági elnökre van szükség, akinek szakmai tekintélye, függetlensége és közjogi, alkotmányos tapasztalata biztos alapot jelent ahhoz, hogy hazánkat sikerrel visszavezessük a jogállami és alkotmányos útra. Dr. Baka András méltó arra, hogy megtestesítse az egész magyar nemzet egységét és hogy betöltse a köztársasági elnöki pozíciót.

    Az elmúlt hetekben sok ezer honfitársunk több tucat kiváló jelöltet ajánlott a TISZA közösségének figyelmébe, köztük számos kiváló szaktekintélyt, országos elismertségnek örvendő közéleti személyiséget.

    A TISZA vezetése tíz olyan jelölttel tárgyalt, akiknek személye garancia lehet a magyar nemzet egységének megteremtésére. Közülük a mai napon három jelöltet ajánlott a TISZA frakciójának a figyelmébe.

    A frakció titkos szavazással úgy döntött, hogy Dr. Baka Andrást jelöli Magyarország köztársasági elnökének. Az Országgyűlés augusztus 11-én szavaz az államfő személyéről.

    A frakció egyetértett abban, hogy Dr. Baka András személye a legerősebb garancia arra, hogy a köztársasági elnöki intézmény visszanyerje valódi méltóságát és képességét arra, hogy egyesítse a nemzetet, és ellensúlya legyen a mindenkori többségnek. Büszkék vagyunk arra, hogy a rendszerváltás óta először zajlott úgy az államfő kiválasztása, hogy nem pártalkuk alapján vagy pártjelöltek között döntünk, hanem egy valóban független, pártatlan, szakmájával és életútjával már bizonyított tekintélyt ajánlunk a nemzet élére.

  • Köztársasági elnök jelöltek: kiderült ki lehet Magyarország következő köztársasági elnöke, meglepő név!

    Köztársasági elnök jelöltek: kiderült ki lehet Magyarország következő köztársasági elnöke, meglepő név!

    A köztársaságielnök-jelölés hajrájában három név vált különösen érdekessé: Fülöp Botond ügyvéd, Romsics Ignác történész és Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke is esélyes lehet arra, hogy a TISZA Párt jelöltjeként kerüljön az Országgyűlés elé. Magyar Péter miniszterelnök ugyan konkrét neveket nem mondott, de utalt arra, hogy „nincs meglepetés”, akik figyelték az elmúlt napok eseményeit, nagyjából tudhatják, kikről lehet szó, kik lehetnek a végső jelöltek.

    Az Országgyűlés kedden választja meg Magyarország új köztársasági elnökét, miután Sulyok Tamás mandátuma megszűnt. A jelölések benyújtásának határideje hétfő délelőtt 10 óra, az ajánlásokat a házbizottság aznap délutáni ülésén ellenőrzi. Érvényes jelöléshez a képviselők legalább egyötödének írásbeli támogatása szükséges. A Fidesz és a KDNP korábban jelezte, hogy „illegitimnek” tartja a folyamatot, ezért nem vesz részt az államfőválasztáson. A Mi Hazánk viszont már megnevezte saját jelöltjét: a párt július végén Tóth Máté energiajogászt javasolta a tisztségre.

    Ezek lehetnek a legesélyesebb jelölt-aspiránsok

    A kétharmados parlamenti többséggel rendelkező TISZA Párt szombaton dönt véglegesen arról, kit állít jelöltként. Magyar Péter a pénteki kormányzati tájékoztatón elmondta: hosszú egyeztetés előzte meg a döntést, több száz név érkezett hozzájuk, de ezek közül körülbelül tíz volt, amely komolyan szóba jöhetett.

    A párt elnöksége végül három nevet terjesztett a frakció elé megfontolásra.

    Magyar Péter szerint olyan személyt keresnek, aki nem volt pártpolitikus, képes lehet a társadalmi megosztottság enyhítésére, a nemzeti egység megjelenítésére, valamint az alkotmányosság őrzésére.

    Magyar Péter azt is jelezte, hogy több ismert személy neve felmerült, de egyeseket a saját szempontjaik alapján kizártak. Példaként Forsthoffer Ágnest említette, akiről azt mondta: alkalmas lenne a tisztségre, de korábbi pártpolitikai szerepvállalása miatt nem felel meg annak a feltételnek, hogy az új államfő politikailag független legyen.

    A lehetséges jelöltek között – írja az Infostart – azok a nevek kerültek előtérbe, akikkel az elmúlt időszakban a Tisza vezetése – köztük Ruff Bálint társaságában – egyeztetett.

    • Az egyik lehetséges befutó Fülöp Botond ügyvéd, aki 2024-ben Vidéki Prókátor néven vált ismertté, miután szerepet játszott a kegyelmi ügy nyilvánosságra kerülésében.
    • Szintén felmerült Romsics Ignác Széchenyi-díjas történész, akadémikus, egyetemi tanár neve, akivel Magyar Péter korábban „a nemzet sorskérdéseiről” folytatott beszélgetést.
    • A harmadik ismert jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke lehet, akivel a Tisza elnöke a héten találkozott.

    Magyar Pétert újságírók később ezekről a nevekről is kérdezték. A politikus azt mondta: mindhárom személy munkásságát ismeri, és szerinte bármelyikükből kiváló köztársasági elnök válhatna. Hozzátette ugyanakkor, hogy több olyan emberrel is tárgyaltak, akikről nem jelent meg nyilvános információ.

    Kata adózás 2027 – Magyar Péterék bejelentése