Kategória: Rezsi

  • Rezsicsökkentés és rendszerhasználati díj 2026-2027

    Rezsicsökkentés és rendszerhasználati díj 2026-2027

    Magyar Péter másfél év után újra a közmédiában járt, ráadásul rögtön két interjút is adott: egyet a Kossuth rádió, egyet az M1 élő adásában. A leendő miniszterelnök és a műsorvezető között több ponton vita alakult ki.

    Friss hírek Magyar Péterről

    Az első téma a kampányban tett ígéretek megvalósítása volt. Magyar Péter azzal kezdte, „egy pillanatra körbenézek, jó érzés itt lenni, másfél évvel azután, 2024. szeptember 26. után, amikor utoljára itt jártam, utoljára beengedték ide a legnagyobb párt vezetőjét”. A műsorvezető közölte, többször is hívták a pártelnököt.

    Magyar Péter jelezte, 2026. januárig nem hívták, „de semmi gond nincs. Nincs személyes sértettség, azért sem, mert önök itt reggel, délben, este gyaláztak engem és a családom.” A műsorvezető visszautasította, hogy a családját gyalázták volna. Magyar Péter leszögezte, az M1-en elhangzott, hogy a gyerekei nem állnak vele szóba, ami nem igaz. A szerkesztő úgy emlékezett, hogy műsorvezetőtől ilyen nem hangzott el.

    Magyar Péter leszögezte:

    Fel fogjuk függeszteni a hazug hírszolgáltatást, ami itt folyik. Meg fogjuk teremteni a független, objektív média feltételeit. Ami itt folyt, azután Goebbels vagy az észak-koreai diktátor is megnyalta volna a tíz ujját. Látom, hogy mióta a magyar emberek példátlan felhatalmazással rendszert váltották, azóta itt vannak mozgások, másfél év után először élőben adták egy sajtótájékoztatómat.

    „A Tisza Párt minden magyar embert képviselni fog, a Tisza- és a Fidesz-szavazókat is. Rend, béke és biztonság legyen ebben az országban. A Tisza-kormány a békéért fog dolgozni, megtartjuk a határkerítést. Ellentétben Orbán Viktorral, nem engedünk ki embercsempészeket. Ellentétben Orbán Viktor fiával, ellentétben Gulyás Gergővel, a Tisza folyamatosan a békéért fog dolgozni. A programunk eleme, hogy megtartjuk és kiterjesztjük a rezsicsökkentést, mert másfél millió honfitársunk használ tűzifát, ahol semmilyen rezsicsökkentés nem volt, ahogy a rendszerhasználati díjban sem. Mészáros Lőrinc, aki Orbán Viktor strómanja és pénztárcája, nem tud írni, nem tud olvasni, beszélni se nagyon, ötször gazdagabbá vált tíz év alatt, mint az angol királyi család, miközben több százezer ember mélyszegénységben él” – fogalmazott Magyar Péter, hozzátéve: „20 milliárd forintot elégettek itt önöknél is a nem létező Tisza-program hazugságára.” Magyar Péter azt is megígérte, hogy hazahozzák az uniós forrásokat.

    A következő kérdés a hírszolgáltatás felfüggesztésének jogszerűségére vonatkozott. Magyar Péter hangsúlyozta: „Önöknek sok kötelezettsége lett volna, ami benne van a médiatörvényben, a kiegyensúlyozott hírszolgáltatásnak nem tettek eleget. Nem tudom, hány ítélete van a bíróságnak, amiben elítélte önöket. Teljesen kiegyensúlyozatlanul jártak el.”

    Törvényesen fogunk eljárni, a hazug hírszolgáltatást felfüggesztjük. Én biztos nem szólok bele a közmédia munkájába. Ne keverjen össze minket Rogán Antallal. El is mondhatná, hogyan zajlott az, amikor megkapták az ukázokat, hogy mivel kell lejáratni a Tiszát. Az önök vezetőjének, Papp Dánielnek bírósági papírja van arról, hogy fekete öves hírhamisító, mégis itt lehet, és jár a Karmelitába

    – jelentette ki Magyar Péter.

    Magyar Péter 2026. április 15-én

    Magyar Péter 2026. április 15-én

    Fotó: Németh Kata / Index

    „Ön félrevezeti az embereket, megint a propagandát nyomja”

    A műsorvezető ezután egy zöldpárti európai parlamenti képviselőre hivatkozva felvetette, hogy milyen úton kerülhetnek Magyarországra az eddig felfüggesztett uniós források.

    Ön félrevezeti az embereket, megint a propagandát nyomja. Egy perce állít hazugságokat, és nem engedi, hogy válaszolják. Ön olyan embereket idéz, akiknek semmilyen hatásköre nincs a magyar pénzek kapcsán. Tegnap egyeztettem az Európai Bizottság elnökével, akinek van hatásköre. Neki is elmondtam, négy feltételt fog teljesíteni a Tisza-kormány, olyanokat, amelyek jók a magyar embereknek és vállalatoknak

    – hangsúlyozta Magyar Péter, négy lépést felsorolva:

    • „Korrupcióellenes intézkedések. Magyarország szinte utolsóként csatlakozik az Európai Ügyészséghez, létrehozzuk a Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt.”
    • „Visszaadjuk a függetlenségét a magyar nyomozó hatóságoknak és az igazságszolgáltatásnak.”
    • „A harmadik, aminek különösen örülhetnek ebben a hazugsággyárban, hogy visszaadjuk a magyar sajtó függetlenségét, leállítjuk a propaganda tiltott támogatását. 600 milliárd forintot költött a kormány évente propagandára, ez a pénz hiányzik az egészségügyből.”
    • „A negyedik az akadémia szabadságának visszaadása, az egyetemeket visszaadjuk az egyetemi polgárságnak, a kutatóhálózatokat visszaadjuk a kutatóknak.”

    „Ennek a hazug propagandának vége lesz. A lényegről fogunk beszélni. Önöknél az is megjelent, hogy Németországban nincs internet, Németországban nem szexelnek az emberek. Önöknél bármit leadnak” – mondta Magyar Péter.

    A műsorvezető és a politikus között több ponton vita alakult ki. „Szerkesztő asszony, nem érzi kellemetlenek, hogy 3 millió 300 ezer ember szavazott a rendszerváltás mellett, és ön most is a Rogánék által leírt propagandát olvassa fel?” – kérdezte Magyar Péter. A műsorvezető válasza: „Kikérem magamnak, a közmédia műsoraiban a műsorvezetők maguk készülnek fel, semmilyen propagandát nem olvasok fel.”

    Némi polémia volt arról is, hogy a műsorvezető fülére mondják-e a kérdéseket. „Önnek az a technikája, hogy kihozzon a sodromból, de nem fog” – húzta alá a műsorvezető, mire Magyar Péter jelezte, „mi türelmesek és békések vagyunk”.

    „Kiterjesztjük a rezsicsökkentést”

    Magyar Péter több tervükről is beszélt:

    • „Kiterjesztjük a rezsicsökkentést a tűzifára is, felülvizsgáljuk a négyszeresére emelt rendszerhasználati díjat. A diverzifikációról is beszéltünk. A legfontosabb, hogy az energiabiztonságot fenntartsuk, a magyar emberek a lehető legolcsóbban jussanak energiához, üzemanyaghoz, és ez fenntartható legyen.”
    • Mindent megtesznek az uniós források hazahozataláért. Augusztus végéig az újjáépítési alapból 4 ezer milliárd forint sorsa eldől.
    • Ezermilliárd forintos lakossági és vállalati energiahatékonysági programra készülnek.
    • Magyar Péter szerint a Fidesz 38 vidéki kis kórházat akart bezárni, de a Tisza megtartja ezeket, uniós forrásokból fejlesztenek, valamint régiós csúcskórházakat is létrehoznak.
    • Budapest és Varsó között gyorsvasút épülhet. A politikus első útja miniszterelnökként Varsóba, a második Bécsbe vezet.

    Magyar Péter a rezsicsökkentésről kifejtette: „A limit felett a világpiaci és a beszerzési ár hétszeresét fizetik az emberek. A magyar cégek, amelyek a munkahelyeket adják, Európában a legmagasabb áramdíjat fizetik. Milyen rezsicsökkentésről beszélnek Önök? Minden huszadik magyar cég tud exportálni, mert versenyképtelenek, a legmagasabb áron veszik az áramot, nem tudtak energiahatékonysági beruházásokat csinálni, mert Orbán Viktor nem tudta, nem akarta hazahozni az uniós forrásokat. Csődbe vitték az országunkat, minden adat szerint a legszegényebb és legkorruptabb ország lettünk, és önök még mindig nyomják a propagandát.”

    Az interjú végén vita alakult ki arról, hogy Orbán Viktor elfogadta vagy nem fogadta el az Ukrajnának szánt hitelcsomagot. „Hogy bírja ki nevetés nélkül?” – kérdezte egy ponton a leendő miniszterelnök a műsorvezetőtől.

    „Felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását”

    A vasárnapi országgyűlési választás a Tisza Párt kétharmados parlamenti többséget hozó győzelmével zárult. Magyar Péter miniszterelnök-jelölt a választás utáni nemzetközi sajtótájékoztatóján a közmédiáról is beszélt.

    „Felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását egészen addig, amíg nem tudjuk biztosítani az objektív, pártatlan hírközlés feltételeit” – közölte hétfőn a politikus, hozzátéve: paritásos alapon akár az összes parlamenti párttal szeretnének létrehozni egy olyan grémiumot, ami objektíven és pártatlanul működik.

  • Fontos figyelmeztetést adott ki az MVM Next Zrt!

    Fontos figyelmeztetést adott ki az MVM Next Zrt!

    Rendszerleállás jön és ezt jobb ha tudja!

    Rendszerkarbantartás miatt hamarosan szünetre kényszerül az MVM online rendszere – derült ki a szolgáltató bejelentéséből.

    Rezsi hírek: Rezsistop, rezsicsökkentés és rezsi árak

    Mint írják, a kiesésre április 17-én, este 6 és 10 óra között kell majd számítani, és érdemes jó előre felkészülni.

    A jelzett időpontban ugyanis az összes szolgáltatás felfüggesztésre kerül, mind a cég webes ügyfélszolgálatán, mind az MVM Next mobilalkalmazásban, ráadásul a felhasználók semmilyen más módon sem tudják majd bejelenti a mérőórák állását.

  • Rezsicsökkentés veszélyben? Súlyos figyelmeztetés jött

    Rezsicsökkentés veszélyben? Súlyos figyelmeztetés jött

    Az elmúlt időszakban ismét a figyelem középpontjába került a rezsicsökkentés kérdése, miután egyre több jel utal arra, hogy a jelenlegi rendszer fenntartása nem lesz egyszerű. A háttérben olyan gazdasági folyamatok zajlanak, amelyek hosszabb távon komoly hatással lehetnek a magyar háztartások kiadásaira.

    A rezsi kérdése különösen érzékeny, hiszen a villany- és gázszámlák alakulása közvetlenül érinti a családok mindennapi életét. Már egy kisebb változás is több ezer forintos különbséget jelenthet havonta.

    Rezsi árak és fontos tudnivalók


    👉 Ennyivel nőhet a kiadás

    Egy átlagos háztartás esetében:

    • havi szinten akár több ezer forintos növekedés is elképzelhető
    • éves szinten ez már több tízezer forint plusz kiadást jelenthet

    Sokan ezt csak akkor érzékelik igazán, amikor megérkezik a számla.


    Miért került veszélybe a rezsicsökkentés?

    A háttérben több tényező áll, amelyek együtt komoly nyomást gyakorolnak a rendszerre.

    Az egyik legfontosabb a nemzetközi energiaárak alakulása. Ha a világpiacon emelkednek az árak, azt Magyarország sem tudja teljesen kivédeni.

    Emellett az árfolyam is kulcsszerepet játszik: ha a forint gyengül, az importált energia drágább lesz, ami szintén növeli a költségeket.

    A szakértők szerint ezek a tényezők együttesen olyan helyzetet teremthetnek, amely hosszabb távon fenntarthatatlanná teheti a jelenlegi árakat.


    👉 Ez a legnagyobb kockázat

    A legnagyobb veszély az, hogy egyes háztartások kikerülhetnek a kedvezményes kategóriából.

    Ez azt jelenti, hogy:

    • a fogyasztás egy része már magasabb áron kerül elszámolásra
    • a számla hirtelen megugorhat

    És sokan ezt csak utólag veszik észre.


    Kik lehetnek a leginkább érintettek?

    Elsősorban azok, akik:

    • nagyobb háztartásban élnek
    • magasabb energiafogyasztással rendelkeznek
    • vagy a kedvezményes határ közelében vannak

    Ők azok, akiknél már egy kisebb változás is komoly plusz költséget jelenthet.


    👉 Mi jöhet a következő időszakban?

    A szakértők szerint kulcskérdés lesz, hogy milyen döntések születnek a következő hónapokban. A jelenlegi rezsi rendszer fenntartása jelentős költségekkel jár, ezért nem kizárt, hogy bizonyos módosításokra szükség lehet.

    Ez azonban nem feltétlenül jelent mindenki számára azonnali drágulást – a hatás fokozatosan is megjelenhet.


    Mit tehetsz most?

    A legfontosabb, hogy figyeld a fogyasztásodat, és próbáld a lehető legjobban optimalizálni az energiahasználatot.

    Sokan már most is:

    • csökkentik a fűtést
    • energiatakarékos megoldásokat keresnek
    • figyelik az aktuális szabályokat

    Mert egy kis odafigyeléssel is komoly összeget lehet megtakarítani.


    👉 Te beleférsz még a kedvezményes keretbe?

    Ez az a kérdés, amit most érdemes mindenkinek feltennie magának. Sokan ugyanis csak akkor szembesülnek a változással, amikor már megérkezett a magasabb számla.

    👉 RSSHirek.hu a hírkereső

  • Rezsi: új változás jöhet, sok magyar fizethet többet – erre figyelj most

    Rezsi: új változás jöhet, sok magyar fizethet többet – erre figyelj most

    Az elmúlt időszakban ismét egyre több szó esik a rezsiköltségek alakulásáról, és sokakban felmerült a kérdés: jöhetnek-e újabb változások? Bár hivatalos döntés nem minden esetben született, több jel is arra utal, hogy a következő hónapokban egyes háztartások többet fizethetnek.

    A rezsi kérdése különösen érzékeny téma, hiszen a villany- és gázszámlák alakulása közvetlenül érinti a családi költségvetést. Egy kisebb változás is komoly kiadást jelenthet éves szinten.

    👉 Így alakulhat a számlád:

    • átlagfogyasztás alatt → marad a kedvezmény
    • határ felett → jelentősen nőhet a költség

    Kik lehetnek a leginkább érintettek?

    Elsősorban azok a háztartások kerülhetnek nehezebb helyzetbe, amelyek a kedvezményes fogyasztási határ fölé esnek. Ők már most is magasabb árat fizetnek az energia egy részéért, és egy esetleges módosítás tovább növelheti a terheiket.

    Azoknak is érdemes figyelniük, akik eddig éppen a határ közelében voltak, mert egy kisebb fogyasztásnövekedés is átlökheti őket a drágább kategóriába.

    👉 Mennyivel nőhet a rezsi?

    Bár pontos számokat minden esetben nehéz mondani, egyes becslések szerint havi szinten több ezer forintos növekedés is előfordulhat azoknál, akik túllépik a kedvezményes keretet.

    Ez éves szinten már komoly összeget jelenthet, különösen nagyobb családok esetében.

    Mi állhat a háttérben?

    A rezsiköltségek alakulását több tényező befolyásolja, például az energia világpiaci ára, az árfolyamok változása, valamint az állami szabályozás.

    Ezek együttes hatása miatt időről időre szükség lehet módosításokra, amelyek azonban nem mindenkit érintenek egyformán.

    Mit tehetsz most?

    A legfontosabb, hogy figyeld a fogyasztásodat, és próbáld optimalizálni az energiahasználatot. Már kisebb változtatásokkal is jelentős összeget lehet megtakarítani.

    Érdemes továbbá követni a híreket és az esetleges bejelentéseket, mert egy időben meghozott döntés segíthet elkerülni a magasabb költségeket.

    👉 Gáz lakossági fogyasztói árak

  • Százezrek bukhatják a kedvezményt: fontos változás jött a villanyszámláknál

    Százezrek bukhatják a kedvezményt: fontos változás jött a villanyszámláknál

    Komoly változás érinti a rezsiszámlákat Magyarországon, és sokan még mindig nem tudnak róla: nem minden esetben jár automatikusan a rezsistop kedvezmény a villanyszámlánál. Ez különösen azok számára fontos, akik nem földgázzal fűtenek, hanem áramot használnak.

    A legfontosabb: aki nem lép időben, az elveszítheti a kedvezményt.

    Rezsi árak, rezsicsökkentés, rezsistop

    Nem jár automatikusan mindenkinek

    A rezsistop lényege egy egyszeri, 30%-os mennyiségi kedvezmény volt a fűtési célú energiafogyasztásra.

    A rendszer azonban nem egységes:

    • gáz esetében → automatikusan jár a kedvezmény
    • villany esetében → külön nyilatkozni kell

    Ez az a pont, ahol sokan hibáznak.

    Határidő: eddig kell nyilatkozni

    Az MVM tájékoztatása szerint:

    👉 2026. április 30-ig kell nyilatkozni, ha valaki az áramfogyasztására szeretné igénybe venni a kedvezményt.

    Ha ez nem történik meg:

    • megszűnik a jogosultság
    • nem jár a kedvezmény a villanyszámlára

    Ez több tízezer forintos különbséget is jelenthet egyes háztartásoknál.

    Kik érintettek leginkább?

    A változás elsősorban azokat érinti, akik:

    • villannyal fűtenek
    • nem használnak földgázt
    • áramra szeretnék áttenni a kedvezményt

    Számukra a nyilatkozat kulcsfontosságú.

    Így jelenik meg a kedvezmény a számlán

    Sokan azért bizonytalanok, mert nem látják egyértelműen a kedvezményt.

    A számlákon:

    • villany esetén a „Támogatás” sorban jelenik meg
    • gáz esetén a „Támogatás, túlfizetés” sorban

    Fontos, hogy a kedvezmény nem mindig egyetlen számlán jelenik meg, hanem több részletben is érkezhet.

    Már érkeznek az új számlák

    Az MVM közlése szerint már elindult a kedvezményt tartalmazó számlák kiküldése.

    • több százezer ügyfél már megkapta
    • a feldolgozás folyamatos
    • a nyilatkozat alapján kerül rá a kedvezmény

    Ez azt jelenti, hogy a következő hetekben sokan szembesülnek majd azzal, hogy megkapták-e a támogatást – vagy lemaradtak róla.

    Egy fontos szabály: csak egyféle kedvezmény

    Sokan nem tudják, de a rendszerben van egy korlátozás:

    👉 egy adott lakásnál csak egyféle kedvezmény vehető igénybe:

    • vagy gázra
    • vagy villanyra

    Ez azt jelenti, hogy nem lehet egyszerre mindkettőre kérni a támogatást.

    Mi történik, ha lemaradsz?

    Ha valaki nem nyilatkozik időben:

    • nem kapja meg a kedvezményt
    • magasabb villanyszámlát fizet
    • utólag már nem biztos, hogy pótolható

    Ez különösen fájó lehet a magas fogyasztású időszakokban.

    Miért vezették be ezt a rendszert?

    A cél az volt, hogy a támogatás oda jusson, ahol valóban szükség van rá.

    A külön nyilatkozat:

    • pontosabb elosztást tesz lehetővé
    • elkerüli a dupla kedvezményt
    • célzottabb támogatást biztosít

    Ugyanakkor a rendszer bonyolultabb lett, és könnyebb hibázni.

    Összegzés: egy apró lépésen múlik a pénz

    A legfontosabb tudnivalók:

    • a rezsistop nem minden esetben automatikus
    • villanynál külön nyilatkozni kell
    • a határidő: 2026. április 30.

    👉 Egy biztos:
    aki nem figyel, könnyen lemaradhat a kedvezményről – és ezt a következő villanyszámlán fogja megérezni.

    RSShirek.hu hírkereső percről percre

  • Energiaválság jön Európában

    Energiaválság jön Európában

    Az Európai Unió minden lehetőséget mérlegel a közel-keleti háború okozta energiasokk kezelésére, az üzemanyag-korlátozástól a vészhelyzeti olajtartalékok felszabadításáig. Dan Jorgensen energiaügyi biztos figyelmeztetett, hogy a válság hosszú lesz, az energiaárak sokáig magasak maradhatnak, és bizonyos kritikus termékek esetében a következő hetekben még súlyosabb helyzet várható.

    Rezsi árak és tudnivalók, ennyit fogunk fizetni

    Az Európai Unió energiaügyi biztosa, Dan Jorgensen kijelentette, hogy az EU minden lehetőséget mérlegel, beleértve az üzemanyag-ellátás korlátozását és a vészhelyzeti olajtartalékok felszabadítását is, miközben a közel-keleti háború hosszú távú energiasokkjára készül.

    Ez egy hosszú válság lesz, az energiaárak nagyon hosszú ideig magasak maradnak

    – mondta a Financial Timesnak. Hozzátette, hogy bizonyos kritikus termékek esetében „a következő hetekben még súlyosabb helyzetre számítunk”. A létfontosságú Hormuzi-szoros lezárása, valamint a térség infrastruktúrája elleni támadások komoly káoszt idéztek elő az energiapiacokon. Az árak elszálltak, és nőtt a hosszú távú ellátási bizonytalanság.

    „Az általunk használt szavak és a retorika most sokkal komolyabb, mint a válság korábbi szakaszaiban. Elemzésünk szerint ez egy elhúzódó helyzet lesz, ezért a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy rendelkezzenek a szükséges erőforrásokkal” – mondta Dan Jorgensen.

    Brüsszel a legrosszabb forgatókönyvre készül

    Bár az EU „még nem áll ellátásbiztonsági válságban”, Brüsszel már terveket készít a konfliktus hosszú távú hatásainak kezelésére. A figyelmeztetés a világ többi részén is érezhető. A gyorsan emelkedő árak inflációs nyomást és lassabb gazdasági növekedést vetítenek előre, a kormányokat fogyasztói támogatások kidolgozására kényszerítve.

    Az energiaügyi biztos hangsúlyozta, hogy

    az EU „a legrosszabb forgatókönyvekre készül”,

    még ha egyelőre nincs is szükség a kritikus termékek, például a repülőgép-üzemanyag vagy a dízel korlátozására. Az EU és az Egyesült Államok eltérő szabványokat alkalmaz a repülőgép-üzemanyagra. Európában ennek fagyáspontja mínusz 47 fok, míg az Egyesült Államokban mínusz 40 fok. Jorgensen nem zárta ki a stratégiai energiatartalékok további felszabadítását, „ha a helyzet súlyosbodik”. 

    Dan Jorgensen megerősítette, hogy 2026-ban nem tervezik megváltoztatni az Európai Unió jogszabályait az orosz cseppfolyósított földgáz importjával kapcsolatban. Ehelyett az Egyesült Államoktól és más partnerektől érkező kiegészítő ellátásra „lehet támaszkodni, mivel azok a szabadpiacon működnek”.

    Noha az energiaügyi biztos szerint egyelőre nincs hiány a repülőgép-üzemanyagból, Európa több repülőterén is jelezték, hogy a készletek vészesen fogynak. Budapesten ennek ellenére nyugodt a helyzet, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ellátása stabil. Lóga Máté, a Budapest Airport elnöke az Indexnek kifejtette, érthetetlen számára, hogy mi alapján sorolják Magyarországot a sérülékeny országok közé, hiszen az idei évre vonatkozó beszerzések jelentős részét már előre rögzítették.

    Top hírek, Top1 hírek, Top24 hírek, Top 50 hírek

  • Rezsiőr: megjelent az új eszköz, ami segít megérteni a villany- és gázszámlát

    Rezsiőr: megjelent az új eszköz, ami segít megérteni a villany- és gázszámlát

    Az elmúlt időszakban egy új digitális megoldás jelent meg Magyarországon, amely egyre több háztartás számára lehet hasznos: ez a Rezsiőr, az MVM mesterséges intelligencia alapú asszisztense.

    Elsőre talán furcsán hangzik, de a cél nagyon is egyszerű: segíteni az embereknek megérteni a rezsiszámlákat, a rezsicsökkentés szabályait és az energiafogyasztással kapcsolatos kérdéseket.

    És ami a legérdekesebb: már most több tízezren használják.

    Rezsi árak, tudnivalók


    Mi az a Rezsiőr?

    A Rezsiőr egy mesterséges intelligencia alapú online asszisztens, amelyet az MVM Next hozott létre.

    👉 A célja:

    • gyors válaszokat adjon
    • érthetően magyarázza el a számlákat
    • segítse az ügyintézést

    A rendszer tulajdonképpen egy chatfelület, ahol kérdezni lehet – például:

    • miért lett magasabb a számlám?
    • hogyan működik a rezsicsökkentés?
    • mit jelent egy adott tétel?

    Mit tud a Rezsiőr?

    A rendszer egyik legnagyobb előnye, hogy:

    👉 közérthetően magyaráz

    A hivatalos leírás szerint a Rezsiőr:

    • segít értelmezni az áram- és gázszámlákat
    • válaszol a rezsicsökkentéssel kapcsolatos kérdésekre
    • elmagyarázza a számlák tételeit
    • megmutatja, hogyan lehet ügyeket elintézni

    Ez különösen fontos, mert sokak számára a számlák:

    👉 bonyolultak
    👉 nehezen érthetők
    👉 tele vannak szakmai kifejezésekkel


    Amit NEM tud (nagyon fontos!)

    Ez az a rész, amit sokan félreértenek.

    👉 A Rezsiőr nem ügyintéző

    Ez azt jelenti:

    ❌ nem lehet vele:

    • átírást indítani
    • mérőállást diktálni
    • számlázást módosítani

    👉 csak segít megérteni és eligazodni

    Ez egy nagyon fontos különbség.


    Miért lett erre szükség?

    A válasz egyszerű:

    👉 a rezsi egyre bonyolultabb

    A háttérben:

    • rezsicsökkentési szabályok
    • különböző árszintek
    • fogyasztási határok

    👉 ezek együtt nehezen átláthatók

    Ezért jött létre a Rezsiőr:
    👉 hogy „lefordítsa” ezt az egészet hétköznapi nyelvre


    Már most sokan használják

    A bevezetés után rövid idő alatt:

    👉 több tízezer felhasználó próbálta ki

    Ez azt mutatja:
    👉 valódi igény van rá


    Hogyan működik a gyakorlatban?

    A használata egyszerű:

    1. megnyitod az oldalt
    2. kérdést írsz
    3. az AI válaszol

    👉 például:

    „Miért lett magasabb a villanyszámlám?”

    És kapsz egy érthető magyarázatot.


    Egy fontos dolog: nem mindig tévedhetetlen

    Ez nagyon fontos.

    👉 a Rezsiőr mögött AI működik

    Ez azt jelenti:

    • általában pontos
    • de tévedhet

    Ezért:
    👉 mindig érdemes ellenőrizni a fontos adatokat


    Hol érhető el?

    A szolgáltatás itt található:

    👉 Rezsiőr felület

    Ezen kívül:

    • QR-kóddal a számlán
    • e-számla emailből

    is elérhető


    Kinek érdemes használni?

    👉 főleg azoknak:

    • akik nem értik a számlát
    • akiknek megugrott a rezsije
    • akik spórolni szeretnének
    • idősebb felhasználóknak

    De igazából:

    👉 bárkinek, aki energiát használ (tehát mindenkinek)


    Egyre fontosabb lesz az ilyen megoldás

    A szakértők szerint:

    👉 az AI egyre nagyobb szerepet kap az ügyintézésben

    A Rezsiőr csak az első lépés.

    A jövőben:

    • több automatikus segítség
    • gyorsabb ügyintézés
    • kevesebb ügyfélszolgálati várakozás

    jöhet.


    A legfontosabb tanulság

    👉 a rezsi nem lett egyszerűbb
    👉 de az értelmezése igen

    A Rezsiőr:

    ✔ segít megérteni
    ✔ gyors válaszokat ad
    ✔ csökkenti a bizonytalanságot

    De:

    👉 nem helyettesíti az ügyintézést


    Gyakori kérdések a Rezsiőrről

    Mi az a Rezsiőr?
    Egy mesterséges intelligencia alapú rezsi asszisztens az MVM-től.

    Ingyenesen használható?
    Igen, az MVM ügyfelei számára elérhető.

    Lehet vele ügyet intézni?
    Nem, csak tájékoztat és segít eligazodni.

    Mire jó leginkább?
    Számlák megértésére és rezsiszabályok magyarázatára.

    Mennyire megbízható?
    Általában pontos, de érdemes ellenőrizni az információkat.

  • Jönnek a a rezsicsökkentett számlák!

    Jönnek a a rezsicsökkentett számlák!

    Az MVM megkezdte a januári rezsicsökkentési kedvezményt tartalmazó gázszámlák kiküldését. Eddig több mint 800 ezer ügyfél kapta meg az elszámolást. A szolgáltató március végéig mindenkihez eljuttatja a bizonylatokat.

    Rezsi árak – és további fontos tudnivalók

    Eközben az áramszámlára vonatkozó kedvezmény átvezetésének igénylésére április végéig van lehetőség – közölte az MVM.

    A diktálás alapján készülő elszámolások napok óta folyamatosan érkeznek. Az elektronikus számlát kérő felhasználók százezrei már a hétvégén megkapták a dokumentumot. A napokban a papíralapú számlák kézbesítése is nagyüzemben zajlik.

    A jóváírt összeg a számla harmadik oldalán, a részletezőben, a „Támogatás, túlfizetés” sorban ellenőrizhető.

    A januári fogyasztásra járó kedvezmény érvényesítése a mérőállás diktálásának időpontjától függ. Így előfordulhat, hogy a teljes összeg nem egyetlen számlán jelenik meg. Ha a felhasználó a januári diktálást követően már kapott számlát, a februári adatközlés utáni elszámolás tartalmazza majd a teljes januári időszakra eső kedvezményt. Amennyiben a legutóbbi mérőállás-közlés január második felében történt, az aktuális számla csak addig a napig veszi figyelembe a kedvezményt. A hónap fennmaradó részére járó támogatást a következő elszámolásban írják jóvá.

    Az esetlegesen elmaradt gázszámlákat a szolgáltató nem egyszerre küldi ki az ügyfeleknek. Márciusban a megszokott rend szerint egyetlen számla érkezik. Ennek befizetésére legalább nyolc nap áll rendelkezésre. Fizetési nehézség esetén továbbra is kérhető részletfizetés.

    Azok az ügyfelek, akik a rezsicsökkentési kedvezményt a gáz- helyett az áramszámlájukon szeretnék érvényesíteni, április 30-ig tehetik meg az ehhez szükséges nyilatkozatot. Számukra a jóváírás a kérelmek feldolgozása után, leghamarabb április első felében jelenik meg a villanyszámla „Támogatás” sorában.

  • Kiderült: túlfizetheti a rezsicsökkentést az állam – komoly fordulat jöhet

    Kiderült: túlfizetheti a rezsicsökkentést az állam – komoly fordulat jöhet

    Az elmúlt napokban egyre nagyobb figyelmet kapott a rezsicsökkentés rendszere, miután új elemzések szerint az állam jóval többet költhet a támogatásokra, mint amennyire eredetileg szükség lett volna. A kérdés már nem az, hogy működik-e a rezsistop, hanem az, hogy milyen áron.

    A háttérben egy bonyolult gazdasági folyamat húzódik meg, amelynek hatásai nemcsak a költségvetést, hanem hosszabb távon a háztartások pénztárcáját is érinthetik.

    Rezsi számlák – rezsicsökkentés – rezsistop

    Több milliárdos többletköltség jöhet

    A friss információk szerint a rezsistop rendszerében olyan kompenzációs mechanizmus működik, amely miatt az állam bizonyos esetekben a szükségesnél többet fizet ki. Ez azt jelenti, hogy a támogatás mértéke nem mindig pontosan követi a piaci árakat, így többletkiadás keletkezhet.

    Ez a különbség elsőre nem tűnik jelentősnek, de országos szinten már milliárdos nagyságrendű összegről lehet szó.

    Hogyan működik a rezsistop?

    A rezsicsökkentés lényege, hogy a lakosság egy meghatározott szintig kedvezményes áron jut energiához, elsősorban földgázhoz és villamos energiához. A piaci ár és a lakossági ár közötti különbséget az állam kompenzálja.

    Ez a rendszer különösen a 2022-es energiaválság idején vált kulcsfontosságúvá, amikor az energiaárak extrém szintre emelkedtek.

    Azóta azonban a piaci környezet megváltozott.

    A probléma gyökere: változó energiaárak

    Az energiaárak az elmúlt időszakban jelentősen ingadoztak. Volt időszak, amikor extrém magas szinten voltak, majd később mérséklődtek.

    A rezsistop rendszere azonban nem mindig reagál azonnal ezekre a változásokra.

    👉 Ez vezethet oda, hogy:

    • az állam magasabb árakkal számol
    • miközben a piaci ár már alacsonyabb

    Ez a különbség okozza a többletkifizetést.

    „Túllőhette a célt” a rendszer

    Az elemzések szerint a jelenlegi helyzetben a rezsistop bizonyos értelemben túlteljesíti az eredeti célját.

    Eredetileg az volt a cél:

    • megvédeni a lakosságot az extrém áraktól

    Most viszont:

    • a rendszer akkor is jelentős támogatást nyújt
    • amikor a piaci árak már nem indokolnák ezt a mértéket

    Ez az, amit a szakértők „túllövésnek” neveznek.

    Miért nem egyszerű változtatni?

    Felmerül a kérdés: ha ez így van, miért nem módosítják a rendszert?

    A válasz összetett.

    A rezsicsökkentés:

    • politikailag érzékeny
    • társadalmilag fontos
    • gazdaságilag meghatározó

    Egy hirtelen változtatás komoly hatással lehetne a háztartásokra, különösen azokra, akik alacsony jövedelemmel rendelkeznek.

    A költségvetés viszont érzi a terhet

    Miközben a lakosság számára a rezsistop védelmet jelent, az állam számára komoly kiadást.

    A több milliárdos többlet:

    • növeli a költségvetési nyomást
    • csökkenti a mozgásteret más területeken
    • hosszabb távon fenntarthatósági kérdéseket vet fel

    Ez különösen fontos egy olyan gazdasági környezetben, ahol a kiadások több területen is nőnek.

    Mi jöhet a következő időszakban?

    A jelenlegi helyzet alapján több forgatókönyv is elképzelhető.

    1. A rendszer finomhangolása

    Ez azt jelentheti, hogy:

    • pontosabban követik a piaci árakat
    • csökkentik a túlkompenzációt

    2. Részleges átalakítás

    • új szabályok
    • differenciált támogatás

    3. Változatlan rendszer

    • rövid távon marad minden
    • a költségvetés viseli a terhet

    Mit jelent ez a lakosságnak?

    Rövid távon:
    👉 nincs azonnali változás

    Hosszabb távon viszont:
    👉 lehetnek módosítások
    👉 változhat az árképzés
    👉 átalakulhat a támogatás rendszere

    Ez az, amit most sokan nem vesznek észre.

    A nagy kép: egyensúlyt keres a rendszer

    A rezsistop jelenleg két cél között próbál egyensúlyt találni:

    • lakossági védelem
    • költségvetési fenntarthatóság

    Ez nem egyszerű feladat, különösen egy változó energia piacon.

    Nem egyedi jelenség

    Fontos látni, hogy nem csak Magyarország küzd ezzel a problémával.

    Európa-szerte:

    • állami támogatások
    • árplafonok
    • kompenzációs rendszerek

    jelentek meg az energiaválság idején.

    Most pedig sok ország ugyanazzal a kérdéssel szembesül:
    👉 meddig tartható fenn ez a rendszer?

    Egy dolog biztos: változás jöhet

    A jelenlegi adatok alapján egyre valószínűbb, hogy a rezsistop rendszerében valamilyen módosítás történik a következő időszakban.

    Nem feltétlenül radikális változásról van szó, de:
    👉 finomhangolás
    👉 korrekció
    👉 új szabályok

    szinte biztosan napirendre kerülnek.

    És ez az, amit most egyre több szakértő is hangsúlyoz.

    Hírkereső – RSSHirek.hu friss hírek


    Mi a rezsistop lényege?
    Az, hogy a lakosság kedvezményes áron jut energiához, az állam pedig kompenzálja a különbséget.

    Miért lehet túl drága a rendszer?
    Mert a kompenzáció nem mindig követi pontosan a piaci árakat.

    Ez érinti a lakossági árakat?
    Rövid távon nem feltétlenül, de hosszabb távon igen.

    Módosíthatják a rezsicsökkentést?
    Igen, finomhangolás vagy átalakítás elképzelhető.

    Mi a legnagyobb kockázat?
    A költségvetési teher növekedése.

  • Kényszerlépés jöhet a gázpiacon – a kormány a tartalékokhoz nyúlhat

    Kényszerlépés jöhet a gázpiacon – a kormány a tartalékokhoz nyúlhat

    Az elmúlt hetekben egyre több jel utal arra, hogy a magyar kormány komoly lépésre készül a földgázpiacon. A háttérben nem egyetlen tényező áll, hanem több egymást erősítő folyamat: geopolitikai feszültségek, ingadozó energiaárak, valamint az ellátásbiztonság körüli bizonytalanságok.

    A legfontosabb kérdés most az: szükség lesz-e arra, hogy a kormány hozzányúljon a stratégiai földgázkészletekhez?

    Rezsi árak emelkedése várható idén télen

    Egyre nagyobb a nyomás az energiaellátáson

    Az európai energiarendszer az elmúlt években folyamatos kihívásokkal nézett szembe. A 2022-es energiaválság után ugyan stabilizálódott a helyzet, de a rendszer továbbra is érzékeny maradt.

    A legfrissebb események – különösen a nemzetközi feszültségek és a szállítási útvonalak bizonytalansága – ismét ráirányították a figyelmet az ellátásbiztonság kérdésére.

    Magyarország esetében ez különösen fontos, hiszen az ország jelentős részben importált földgázra támaszkodik.

    A tartalékok szerepe felértékelődött

    A stratégiai földgázkészletek eredetileg arra szolgálnak, hogy vészhelyzet esetén biztosítsák az ellátást. Ezekhez a tartalékokhoz normál körülmények között nem nyúlnak hozzá, csak akkor, ha a rendszer működése veszélybe kerül.

    Most azonban egyre több jel utal arra, hogy a tartalékok szerepe újra középpontba került.

    Nem ez lenne az első ilyen lépés: korábban a kormány már a stratégiai kőolajtartalékokhoz is hozzányúlt, amikor az ellátás akadozni kezdett.

    Ez azt mutatja, hogy szükség esetén a tartalékok felhasználása nem tabu.

    Mi áll a háttérben?

    A jelenlegi helyzet több tényező együttes hatásának eredménye:

    1. Nemzetközi bizonytalanság

    A globális gázpiac továbbra is érzékeny a geopolitikai eseményekre. Egy-egy konfliktus vagy szállítási zavar azonnal hatással lehet az árakra és az ellátásra.

    2. Gázárak ingadozása

    A közelmúltban ismét megugrottak az energiaárak bizonyos régiókban, ami bizonytalanságot okoz a piacon.

    3. Tárolók helyzete

    A téli időszakban a gáztárolók jelentős része kiürül, és a feltöltés mindig költséges és kockázatos folyamat.

    Magyarországon például a tárolók egy részét már felhasználták a fűtési szezon során, ami természetes folyamat, de egyben kockázatot is jelent.


    Ezért jöhet a kényszerlépés

    A kormány előtt álló egyik legnagyobb dilemma az, hogy mikor és milyen mértékben nyúljon a tartalékokhoz.

    👉 Ha túl korán:

    • feleslegesen használják fel a készleteket

    👉 Ha túl későn:

    • veszélybe kerülhet az ellátás

    Ez az egyensúly az, ami miatt a mostani helyzetet sok szakértő „kényszerpályának” nevezi.

    Mit jelent ez a lakosságnak?

    Ez az a pont, ami mindenkit a legjobban érdekel.

    👉 Röviden:

    • azonnali változás nem biztos
    • de középtávon hatással lehet a rezsire

    Ha a tartalékokhoz hozzányúlnak, az több dolgot is jelenthet:

    • növekvő költségek a rendszerben
    • későbbi pótlási kötelezettség
    • árképzési változások

    Ez pedig előbb-utóbb megjelenhet a fogyasztói árakban is.

    Nem először történik ilyen

    Fontos látni, hogy ez nem egyedülálló helyzet.

    Korábban:

    • olajtartalékokat szabadítottak fel
    • gázszállítási irányokat módosítottak
    • belső tartalékokat növeltek

    Például a gázexport visszafogása is felmerült annak érdekében, hogy a hazai tárolók feltöltöttsége növekedjen.

    Ez mind azt mutatja, hogy az ellátásbiztonság elsődleges szempont.


    Európai trend: mindenki tartalékol

    Nem csak Magyarországon figyelhető meg ez a folyamat.

    Az Európai Unió is előírta, hogy:

    • a gáztárolók feltöltöttsége érje el a 90%-ot

    Ez azonban nem mindig könnyű:

    • magas árak
    • finanszírozási költségek
    • piaci bizonytalanság

    Ezért sok ország küzd ugyanazzal a problémával.


    A legnagyobb kérdés: mi jön ezután?

    A következő hónapok kulcsfontosságúak lehetnek.

    👉 Lehetséges forgatókönyvek:

    1. Stabilizáció
    • a piac megnyugszik
    • nincs szükség beavatkozásra
    1. Korlátozott beavatkozás
    • részleges tartalékfelhasználás
    1. Erősebb lépés
    • nagyobb volumenű tartaléknyitás

    Mit tehet most a lakosság?

    A legtöbb ember számára a legfontosabb kérdés a rezsi.

    👉 Amit érdemes figyelni:

    • gázárak alakulása
    • kormányzati bejelentések
    • tárolók töltöttsége

    És ami még fontosabb:
    👉 felkészülni a bizonytalanságra


    Egy dolog biztos: változóban a rendszer

    A földgázpiac már nem olyan stabil, mint korábban. A geopolitikai helyzet, az energiaárak és a szabályozás folyamatosan alakítják.

    Ez azt jelenti, hogy a következő időszakban:

    • több beavatkozás jöhet
    • több bizonytalanság várható
    • nagyobb szerepet kapnak a tartalékok

    És ez az, amit most egyre többen kezdenek felismerni.

    Hírkereső – A hírek itt kezdődnek! Friss hírek percről-percre


    Miért nyúlhat a kormány a gázkészletekhez?
    Az ellátásbiztonság fenntartása érdekében, ha a piaci helyzet ezt indokolja.

    Ez hatással lesz a rezsire?
    Közvetlenül nem biztos, de hosszabb távon igen.

    Van elég gáz Magyarországon?
    Jelenleg van, de a készletek szintje folyamatosan változik.

    Ez válsághelyzetet jelent?
    Nem feltétlenül, inkább megelőző lépés lehet.

    Mi a legnagyobb kockázat?
    A nemzetközi gázpiac kiszámíthatatlansága.