Címke: Friss hírek

  • Korlátozás jön: Összeomlás szélén az üzemanyag-ellátás!

    Korlátozás jön: Összeomlás szélén az üzemanyag-ellátás!

    Nagy a baj a benzinkutakon, ahol elfogyott a kiosztott benzinmennyiség, ott nem biztos, hogy lesz utánpótlás.

    Elfogynak a kitárolt stratégiai készletek, ezért a Mol egyes kisebb benzinkutak részére levelet küldött, amelyben az áll, hogy számukra az 52/2026 (III.9.) számú kormányrendelet 3§ alapján a „stratégiai tartalékokból biztosított normál dízel termékhányad felhasználásra került” – tudta meg a 444.hu.

    Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke a lapnak elmondta, ezt a levelet még nem minden benzinkút kapta meg, csak azok, amelyek már felhasználták a rájuk vonatkozó és elérhető mennyiséget a tartalékokból. Elmagyarázta, hogy a stratégiai készleteket a Mol és más nagykereskedők között szétosztották, azok egy adott, előre meghatározott mennyiséget kaptak”.

    „Ezzel eldőlt az első dominó”

    – fogalmazott Egri Gábor.

    Amennyiben 10 benzinkútból például háromnál elfogynak a védett áras termékek, akkor az autósok a maradék hétnél próbálják meg beszerezni az üzemanyagot. Egy benzinkút tárolói kapacitása azonban nem végtelen, ahogy a szállítási kapacitások sem azok. Így idővel a maradék hét benzinkút is ki fog fogyni a védett áras termékekből – áll a magyarázatban.

    Egri Gábor felhívta ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy a 2022-es hatályban lévő törvény szerint a benzinkutaknak kötelező védett áras üzemanyagot árulni.

    „Amennyiben a kút üzemszünetet rendel el ellátási okra hivatkozva át kell adnia a benzinkutat üzemeltetésre olyan üzemeltetőnek, aki védett áron hajlandó értékesíteni”.

    Hozzátette: „Mivel általános áruhiány van a nemzetközi piacokon mind kőolajból mind gázolajból, szép lassan először ellátási foltok alakulnak ki az országban majd az egész ellátási rendszer összedől, ahogy az megtörtént 2022-ben”.

    A stratégiai készletek fogyását, kimerülését Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője is megerősítette a lapnak.

  • Már Holnap Hétfőn nagy tempóval indul be a parlamenti munka!

    Már Holnap Hétfőn nagy tempóval indul be a parlamenti munka!

    A parlament.hu-n már olvasható, melyik bizottság mikor melyik miniszterjelöltet hallgatja meg.

    Nem lopják a napot az újdonsült politikusok, reggel 8.00-kor rögtön hat bizottsági ülés kezdődik párhuzamosan, 10 órától újabb öt, délben egy, délután kettőkor két bizottsági ülés jön. Keddre eddig hat ülést jelez a honlap.

    Bizottságonkénti eloszlásban ez azt jelenti, hogy hétfőn 13 bizottságban indul be majd a munka, kedden pedig a maradék 6-ban folytatódik.

    A hat bizottság, amelyik indítja a ciklust:

    Agrár- és Élelmiszergazdasági Bizottság, Digitalizációs és Technológiai Bizottság, Egészségügyi Bizottság, Élő Környezetért Felelős Bizottság, Európai Ügyek Bizottsága, Gazdasági és Energetikai Bizottság.

    Mindegyik a hozzá passzoló jelöltet hallgatja meg, sorrendben Bóna, Tanács, Hegedűs, Gajdos, Orbán, Kapitány miniszterjelölteket.

    Tisza Párt legfrissebb hírei

  • Orbán Gáspár így menekül Hadházy Ákos elől!

    Orbán Gáspár így menekül Hadházy Ákos elől!

    A Gazsi mindig is jól menekült, például a Csádban készült videókon is tudta ezt gyakorolni, mikor bujkált a fókusz elől.

    Tolatni kezdett autójával Orbán Gáspár, amikor Hadházy Ákos közeledett felé Felcsúton. A közélettől visszavonuló képviselő szerint néhány nappal ezelőtt a távozó miniszterelnök fia Budapesten pakolta tele a járművet. Kérdéses, hogy költözés vagy más célból cselekedett így a leszerelt tiszt.

    Politika

    Egy nagy, fekete autó parkolt Orbán Viktor felcsúti házánál, azonban hirtelen elkezdett több méteren át tolatni, amikor Hadházy Ákos telefonnal a kezében jelent meg a helyszínen.

    A korábbi országgyűlési képviselő szerint a járműben a leköszönő miniszterelnök fia, Orbán Gáspár ült. A nemrég leszerelt tiszt minden bizonnyal a Pancho Aréna felé vette volna az irányt, majd meggondolta magát.

    A politikától visszavonuló állatorvos kijelentette, a gépjárművet azért ismerte fel, mert néhány napja arról kapott egy felvételt, hogy a távozó kormányfő budapesti, Cinege utcai rezidenciája előtt valaki nagyon telepakolta az autót. A fotókat a Hadházy Ákos közösségi oldalára feltöltött videó végén lehet megfigyelni.

    Vajon hova költözik?

    – tette fel a kérdést a parlamenttől és a közélettől búcsúzó képviselő.

  • Sport: A Fradi nyerte a Magyar Kupát!

    Sport: A Fradi nyerte a Magyar Kupát!

    A Ferencváros huszonötödször vagy a Zalaegerszeg másodszor, ez volt a nagy kérdése a szombati Magyar Kupa döntőnek. A meccset megelőző Himnusz alatt a Fradi mindkét magyarja, Dibusz Dénes és Gruber Zsombor is a szívére tette a kezét, a múlt héten honosított argentin Mariano Gomezt ennyire nem érintette meg a dallam.

    Sporthírek a Hírkereső oldalán

    Az első helyzet a ZTE előtt adódott, Kiss Bence ígéretesen tört be a tizenhatoson belülre, de a lövése gyengére sikeredett, és nem is találta el a kaput. A másik oldalon Rommens próbálkozott, Gundel-Takács Bence könnyen kapta le a labdát. A 13. percben hatalmas helyzet maradt ki, Joseph viharzott el a jobb oldalon, középre adott labdája a menteni igyekvő Akpe lábáról kevéssel pattant mellé. A ZTE kapusa többször volt munkában, de magabiztosan meg is oldotta ezeket a helyzeteket.

    A Fradi mezőnyfölényben játszott a második félidőben, de ötlettelenül szövögették a támadásaikat, a legveszélyesebb helyzet akkor alakult ki, amikor a 80. percben Gundel-Takács felszabadító rúgásával Josephet találta telibe, mert a labda a csatár testéről fél méterrel ment az üres kapu mellé.

    Öt perc múlva ismét Joseph veszélyeztetett, beleléptek a lövésébe, a szöglet után O’ Dowda fejelt tíz méterről, de Gundel nagy bravúrral szedte ki a labdát a jobb alsóból.

    A hosszabbítás döntött

    A rendes játékidőben nem született gól, a hosszabbítás harmadik percében büntetőhöz jutott a Ferencváros – Corbut akadályozta szabálytalanul Amato –, Yusuf ritka rossz tizenegyesét, amiben sem erő nem volt, és nem is helyezte, még csak sem emelte, Gundel lábbal védte. A 102. percben ugyanő fejelt kilenc méterről, ebben sokkal több erő volt, de a kapus ezt a léc fölé ütötte.

    A 111. percben viszont már Gundel sem tudott hárítani, Abu Fani egy szögletet tudatosan a tizenhatos sarkára gurított vissza, az érkező Raemaekers állítás nélkül lőtt, és a labda a léc alá csapódott. Ez a találat elég volt a kupasikerhez, mert az egerszegiek nem jutottak el egy helyzetig sem a folytatásban.

    A bajnokságban a Fradi sorsa nincs a saját kezében, mert ha a Győr megveri a leeresztő Kisvárdát a jövő héten, akkor Robbie Keane csapatának meg kell elégednie az ezüstéremmel. Az FTC ismét a ZTE-vel játszik.

    Ferencvárosi TCFerencvárosi TC 1 – 0 Zalaegerszegi TEZalaegerszegi TE2026. május 9. – 18:00, Gólszerzők: T. Raemaekers 111′Sárga lap: G. Szalai 87′, M. Abu Fani 114′, illetve Guilherme Teixeira 96′, N. Szendrei 100′

  • Várkonyi Andreát százmillió forintos Hermès táskával fotózták le!

    Várkonyi Andreát százmillió forintos Hermès táskával fotózták le!

    Éppen ma omlott össze a NER, de úgy látszik van pénz lóvéra!

    Az Átlátszó cikke szerint Százmillió forintál is drágább Hermès táskával fotózták le Várkonyi Andrát Mészáros Lőrinc oldalán Cannes-ban. A képet Hadházy Ákos kapta és továbbította nekünk. A kép a háttér és Mészáros Lőrinc ruhája, valamint Hadházy Ákos forrásának elmondása alapján ugyanott és ugyanakkor készült, mint az, amit tegnap tettünk közzé. Azon a fotón Mészáros egy indiai dizájnerrel szelfizett egy Hermès boltban Cannes-ban.

    Pénteken írtuk meg, hogy egy, az Átlátszóhoz eljuttatott kép tanúsága szerint jelenleg Franciaországban tartózkodik Mészáros Lőrinc, Magyarország leggazdagabb embere. Az erről árulkodó fotót egy indiai dizájner töltötte fel a Facebook-oldalára pénteken, és azzal kommentálta, hogy a közös szelfi egy Hermès üzletben készült Cannes-ban.

    Ahogy akkor arra rámutattunk, a francia Hermès a luxusipar csúcsa, a kézműves hagyományokról és az elérhetetlenségről lett híres. A márka két legikonikusabb darabja a Birkin és a Kelly táska, amelyek annyira drágák, hogy befektetési eszköznek is alkalmasak (az értékük sokszor gyorsabban nő, mint az aranyé). Nem is lehet csak úgy az „utcáról beesve” megvenni őket, és még használtan is vagyonokba kerülnek.

    Rogánék is luxiznak:

    Legutóbb Rogán Antal feleségén azonosított egy Birkin táskát Hadházy Ákos (bár Rogán ezt nem ismerte el), de úgy tűnik, már Várkonyi Andreának is van legalább egy mutatós darabja. Ezt onnan tudjuk, hogy nemcsak nekünk, de Hadházy Ákosnak is küldtek egy fotót a cannesi Hermès üzletben válogató Mészáros házaspárról.

    A fotón pedig – ami a háttér és Mészáros Lőrinc ruhája, valamint Hadházy Ákos forrásának elmondása alapján ugyanott és ugyanakkor készült – Várkonyi Andrea táskája is jól látszik: egy Hermès Kelly 28 „Diamond Himalaya” Matte Niloticus Crocodile darabról van szó.

    Maga a jellegzetes Hermès Cadena (lakat) körülbelül 40 gyémánttal (1,64 karát) van díszítve.”

    A táska ezen az oldalon 151 millió forintba kerül,

    de máshol találtunk egy kicsit olcsóbban, nagyjából 115 millióért is egy eladó darabot. Hogy Várkonyi táskája eredeti-e vagy sem, azt egy kép alapján nehéz lenne minden kétséget kizáróan állítani, de az biztos, hogy korábban már több alkalommal fotózták drága ruhákban és kiegészítőkkel. A férje ráadásul billiomos, vagyona a Forbes 2025-ös becslései alapján meghaladja az 1700 milliárd forintot, amivel Mészáros Lőrinc a Föld 823. leggazdagabb emberének számít.

  • Magyar Péter letette az esküt, ő Magyarország új miniszterelnöke!

    Magyar Péter letette az esküt, ő Magyarország új miniszterelnöke!

    140 igen, 54 nem szavazat, és 1 tartózkodás mellett az Országgyűlés megválasztotta Magyarország miniszterelnökének Magyar Pétert, aki rögtön le is tette miniszterelnöki esküt.

    Friss hírek: Tisza Párt és Magyar Péter hírek

    Elsőként Sulyok Tamás gratulált Magyar Péternek a miniszterelnökké választásához. A miniszterelnök ezután a frakcióvezetőktől: Bujdosó Andreától, Gulyás Gergelytől, Rétvári Bencétől, valamint Toroczkai Lászlótól fogadta a gratulációkat.

    A Tisza Párt bizottsági elnökei:

    • Kovács Petra Judit – Agrár- és Élelmiszergazdasági Bizottság
    • Varga Balázs – Digitalizációs és Technológiai Bizottság
    • Ruzsa Diána – Egészségügyi Bizottság
    • Sopov Ildikó Éva – Európai Ügyek Bizottsága
    • Csőszi Attila – Gazdasági és Energetikai Bizottság
    • Bakos Csaba Attila – Honvédelmi- és Rendvédelmi Bizottság
    • Hantosi István – Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottság
    • Perticsné Kácsor Andrea – Közlekedési és Beruházási Bizottság
    • Hajdu Márton Ádám – Külügyi Bizottság
    • Sasi-Nagy Edit – Mentelmi Bizottság
    • Szücs Dóra – Oktatási Bizottság
    • Jakab Zsuzsanna – Társadalmi Részvétel Bizottsága
    • Rák Richárd – Törvényalkotási Bizottság
    • Szabó Tibor – Vidék- és Településfejlesztési Bizottság

    A Fidesz az Élő Környezetért Felelős Bizottságot (V. Németh Zsolt), a Művelődési Bizottságot (Szentkirályi Alexandra), a Pénzügyi és Költségvetési Bizottságot (Bencsik János), valamint a Szociális Bizottságot (Zsigó Róbert) vezeti. A KDNP-s Nacsa Lőrinc a Magyarságpolitikai Bizottság élére került, miközben a Nemzetbiztonsági Bizottság a Mi Hazánk Mozgalomé lett Apáti István elnöki tisztségével.

  • Euró bevezetése Magyarországon: mikor jöhet?

    Euró bevezetése Magyarországon: mikor jöhet?

    Az elmúlt hetek egyik legnagyobb gazdasági témája lett az euró bevezetése Magyarországon. A kérdés azért került ismét előtérbe, mert a Tisza Párt gazdasági szakemberei több alkalommal is beszéltek arról, hogy 2030-ra megteremtenék az euró bevezetésének feltételeit.

    A téma rendkívül érzékeny, mert az euró nemcsak egy új pénznem lenne, hanem az egész magyar gazdaság működését érintené. A fizetések, a nyugdíjak, a hitelek, az árak és a megtakarítások is új helyzetbe kerülnének.

    Sokan támogatják az eurót, mert stabilabbnak tartják a forintnál, mások viszont attól félnek, hogy az ország elveszítené a gazdasági mozgásterének egy részét.


    Mit mond a Tisza Párt az euróról?

    A Tisza Párt szerint Magyarország számára hosszú távon előnyös lehet az euróövezethez való csatlakozás. Kármán András, a párt pénzügyi felelőse arról beszélt, hogy 2030-ra megteremtenék az euró bevezetéséhez szükséges feltételeket.

    A párt programjában az szerepel, hogy:

    • előkészítenék az euró bevezetését
    • társadalmi és szakmai egyeztetést indítanának
    • stabil gazdasági pályát alakítanának ki
    • csökkentenék az inflációt és a költségvetési hiányt

    Magyar Péter szerint az euró bevezetése nemzeti érdek lehet, ugyanakkor konkrét dátumot még nem neveztek meg.


    Nem elég egy politikai döntés

    Nagyon fontos tudni, hogy az euró bevezetéséről nem lehet egyszerűen „egyik napról a másikra” dönteni.

    Az Európai Uniónak szigorú feltételei vannak, ezeket nevezik maastrichti kritériumoknak.

    A legfontosabb feltételek:

    • alacsony infláció
    • stabil árfolyam
    • 3% alatti költségvetési hiány
    • csökkenő államadósság
    • alacsony kamatkörnyezet

    A Tisza Párt is ezek teljesítéséről beszélt.


    Mi történne a forinttal?

    Az euró bevezetése után megszűnne a forint, és minden euróban működne tovább:

    A váltás egy hivatalos árfolyamon történne.

    Ez azt jelenti, hogy például:

    • 400 000 forintos fizetés
    • vagy 250 000 forintos nyugdíj

    euróban jelenne meg a bankszámlákon.


    Erősödhet a forint az euró miatt?

    Érdekes jelenség, hogy egyes elemzők szerint már önmagában az euró lehetősége is erősítheti a forintot.

    Zsiday Viktor befektető szerint a piac elkezdhette beárazni azt, hogy Magyarország hosszabb távon beléphet az euróövezetbe.

    Korábban más országoknál is előfordult:

    • a csatlakozás előtt erősödött a hazai valuta
    • stabilabbá vált az árfolyam
    • csökkentek a kamatok
    Céldátum
    2030 körül
    Fő feltétel
    Alacsony infláció
    Mi szűnne meg?
    A forint
    Nagy kérdés
    Mennyit ér majd a pénz?

    Milyen előnye lehetne az eurónak?

    Az euró támogatói szerint több fontos előny is lenne.

    Stabilabb pénz

    Az euró árfolyama kiszámíthatóbb lehet, mint a forinté.

    Ez különösen fontos:

    • vállalkozásoknak
    • importőröknek
    • utazóknak
    • megtakarítóknak

    Olcsóbb hitelek

    Az euróövezetben általában alacsonyabbak a kamatok.

    Ez hosszabb távon:

    • olcsóbb lakáshitelt
    • kedvezőbb vállalkozói hitelt
    • kisebb törlesztőrészleteket

    is jelenthetne.

    Kisebb árfolyamkockázat

    Sok magyar cég euróban kereskedik, miközben forintban működik. Az árfolyam-ingadozás komoly bizonytalanságot okoz.

    Az euró ezt megszüntetné.


    Milyen veszélyei lehetnek?

    Az ellenzők szerint az eurónak komoly kockázatai is vannak.

    Elveszne az önálló monetáris politika

    Magyarország nem tudná külön szabályozni:

    Mindenről az Európai Központi Bank döntene.

    Áremelkedéstől tartanak sokan

    Sok országban az emberek úgy érezték, hogy az euró bevezetése után emelkedtek az árak.

    Főleg:

    • szolgáltatások
    • élelmiszerek
    • kisebb bolti tételek

    drágultak gyorsan.

    Nem lehet kilépni könnyen

    Az euróövezetből kilépni rendkívül nehéz lenne. Erre gyakorlatilag nincs bevett példa az EU-ban.


    Mi lenne a nyugdíjakkal és a fizetésekkel?

    A nyugdíjakat és béreket automatikusan átváltanák euróra.

    A nagy kérdés inkább az:

    👉 mennyit érne majd az a pénz?

    Ha az árak gyorsabban emelkednek, mint a bérek és nyugdíjak, akkor az emberek rosszabbul járhatnak.

    Ha viszont stabil marad az infláció, akkor hosszabb távon javulhat a helyzet.


    Magyarország mennyire áll készen?

    A legtöbb elemző szerint jelenleg Magyarország még nincs kész az euró bevezetésére.

    Fő problémák:

    • magas államadósság
    • költségvetési hiány
    • inflációs kockázatok
    • gazdasági bizonytalanság

    Ezért a legtöbb szakértő szerint még több évnyi stabil gazdaságpolitika kellene a csatlakozáshoz.


    Mi történhet a következő években?

    A következő időszakban több forgatókönyv is lehetséges:

    1. Gyors felkészülés

    A gazdaság stabilizálódik, csökken az infláció és megkezdődik az euró előkészítése.

    2. Hosszabb csúszás

    A gazdasági problémák miatt kitolódik az euró lehetősége.

    3. Politikai vita marad

    Az euró továbbra is megosztó téma marad Magyarországon.


    Összegzés: új korszak jöhetne Magyarországon

    Az euró bevezetése az egyik legnagyobb gazdasági változás lenne Magyarország modern történetében.

    A támogatók szerint:

    • stabilitást
    • erősebb gazdaságot
    • kiszámíthatóbb pénzt

    hozhatna.

    A kritikusok szerint viszont:

    • nőhetne a drágulás
    • csökkenne a gazdasági mozgástér
    • túl nagy lenne a külső függőség

    A következő években eldőlhet, hogy Magyarország valóban elindul-e az euró felé vezető úton.

  • Infláció 2026: ekkora drágulással indulhat az új kormány

    Infláció 2026: ekkora drágulással indulhat az új kormány

    Friss inflációs adat érkezett: 2026 áprilisában a fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Ez gyorsulást jelent a márciusi 1,8 százalékos inflációhoz képest, vagyis a drágulás ismét felfelé mozdult.

    Mi drágult legjobban áprilisban?

    A friss adatok szerint az éves inflációt főként a szolgáltatások és a szeszes italok, dohányáruk áremelkedése húzta felfelé.

    A szolgáltatások ára éves alapon 4,0 százalékkal, a szeszes italok és dohányáruk ára pedig 4,1 százalékkal nőtt. Az élelmiszereknél mérsékeltebb, 1,5 százalékos éves emelkedést mértek.

    A szolgáltatásoknál látszik igazán a drágulás

    A mindennapi életben sokan nemcsak a bolti árakon, hanem a szolgáltatásoknál érzik a drágulást. Többe kerülhet például:

    • üdülés
    • színház
    • sport- és múzeumi belépő
    • testápolási szolgáltatás
    • járműjavítás és karbantartás

    A Haszon összefoglalója szerint egyes szolgáltatásoknál két számjegyű áremelkedés is látható volt éves alapon.

    Áprilisi infláció
    2,1%
    Márciusi adat
    1,8%
    Legnagyobb hajtóerő
    Szolgáltatások
    Üzenet
    Újra gyorsult a drágulás

    Mit jelent ez a családoknak?

    Bár a 2,1 százalékos infláció messze elmarad a korábbi évek nagyon magas drágulásától, a háztartások szempontjából így is fontos jelzés. Ha az árak hónapról hónapra tovább emelkednek, akkor a fizetések, nyugdíjak és támogatások vásárlóereje újra nyomás alá kerülhet.

    Különösen érzékeny terület lehet:

    • élelmiszer
    • rezsi
    • közlekedés
    • egészségügyi kiadás
    • szolgáltatások

    Miért fontos ez az új kormánynak?

    Az új kormány egyik első gazdasági kihívása az lehet, hogy alacsonyan tartsa az inflációt. A friss adat még nem jelez válságos helyzetet, de azt mutatja, hogy a drágulás nem tűnt el teljesen.

    A következő hónapokban kulcskérdés lesz, hogy az infláció megáll-e ezen a szinten, vagy tovább gyorsul.

    A friss KSH-adat szerint áprilisban ismét gyorsult az infláció Magyarországon. Az éves drágulás 2,1 százalék, ami még kezelhető szint, de a szolgáltatások és egyes fogyasztási cikkek áremelkedése miatt sok család továbbra is érezheti a pénztárcáján a változást.

  • Robert Fico és Magyar Péter akár barátok is lehetnek!

    Robert Fico és Magyar Péter akár barátok is lehetnek!

    Szlovákia jószomszédi kapcsolatokat kíván ápolni a Magyar Péter vezette új kormány alatt Magyarországgal – erről beszélt Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken Moszkvában.

    „Azt akarom, hogy jószomszédi kapcsolataink legyenek a szomszédainkkal. Van nálunk egy közmondás, amely szerint a rossz szomszéd rosszabb, mintha égne a ház. Személyesen még nem ismerem Magyar Pétert, de arra kell törekednem, hogy megértsük egymást, hogy a Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolatok ugyanolyan szinten legyenek, mint Orbán idejében. Csak gratulálni tudunk a magyarországi választások győztesének. Örülni fogunk az együttműködésnek” – mondta.

    Fico közölte, hogy egyszer beszélt telefonon Magyar Péterrel, és megállapodtak abban, hogy az első találkozójukat Brüsszelben tartják.

    Robert Fico a második világháború lezárásának évfordulója alkalmából rendezett állami ünnepségre utazott Oroszországba, de nem vesz részt a katonai díszszemlén a Vörös téren, viszont átadhatja Vlagyimir Putyin orosz elnöknek Volodimir Zelenszkij ukrán elnök üzenetét.

    A szlovák kormányfő nemrég Andrej Babiš cseh miniszterelnökkel és Donald Tusk lengyel kormányfővel közösen arról posztolt, hogy nagyon várják a negyedik muskétást, Magyar Pétert, és a V4-ek újjáéledését. (via MTI)

  • Zsolti bácsis ügy: újabb baromság egy Fideszestől!

    Zsolti bácsis ügy: újabb baromság egy Fideszestől!

    Pócs János azt állítja, bizonyítékai vannak arra, hogy egy „a Tisza Párthoz közvetlenül köthető személy” járta ki, hogy hamis tanúvallomás szülessen a Zsolti bácsis ügyben.

    Pócs János azt állítja, a Szőlő utcai intézmény egyik alkalmazottja kereste meg őt az információval.

    Péntek este a közösségi oldalán jelezte Pócs János, a Fidesz parlamentbe végül beejtőernyőzött országgyűlési képviselője, hogy rendkívüli bejelentésre készül, hamarosan pedig közzé is tett egy videót a következő címmel: „A Zsolti bácsis szálak a Tisza párthoz vezetnek”.

    Az üggyel kapcsolatban a Szőlő utcai javítóintézet egykori neveltje, Bangó Sándor nemrégiben tett vallomást az ügyészségen, ahol megnevezte azt a politikust is, aki visszaéléseket, szexuális bűncselekményeket követhetett el az intézményben nevelkedő kiskorúakkal szemben.

    Pócs videójának címe elsőre azt sugallhatta, hogy a Fidesz politikusa azt fogja állítani, hogy a Tisza Párthoz köthető személyeknek lehet köze a bűncselekményekhez. Ehhez képest azt állítja, hogy olyan dokumentumok, vélt vagy valós bizonyítékok jutottak el hozzá, amelyek arra engednek következtetni, hogy Bangó Sándort mások mellett egy, a Tiszához köthető személy bírta rá, hogy – Pócs állítása szerint – hamis tanúvallomást tegyen. Pócs azt is kijelentette, hogy mivel a dokumentumok és hanganyagok, amikhez hozzájutott, bűncselekmény elkövetésére engednek következtetni, azokat átadta az ügyészség részére.

    Pócs János azt állítja, hogy megkereste őt a Szőlő utcai intézmény egyik nevelője, aki állítólag kapcsolatban áll Bangó Sándorral.

    Elmondása szerint neki konkrét bizonyítékai vannak arra, hogy B. Sándort a Tisza Párthoz közvetlenül köthető személy, annak az ügyvédbarátja, a parlamentbe be nem jutott ellenzéki párt vezetője, és egy ismert podcast-gyáros nagyon sok millióval, lakással motiválta a terhelő vallomás megtételére

    – jelentette ki a jászsági fideszes politikus, állítva még azt is, hogy információi szerint a felsorolt szereplők később azzal fenyegették Bangót, ha nem tesz név szerinti terhelő vallomást, akkor nagy bajba kerülhet, akár még börtönbe is.