Áprilisban ismét emelkedett az infláció Magyarországon, azonban a piaci várakozástoktól elmaradt. Mutatjuk, mit várnak a szakértők az év további részében.
Áprilisban ismét gyorsult az infláció Magyarországon.
Mint írtuk, a KSH adatai szerint a fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket 2026. áprilisában. Átlagosan 0,4 százalékot emelkedtek a fogyasztói árak egy hónap alatt.
A folyamat figyelemre méltó annak fényében, hogy az elmúlt hónapokban a globális gazdaságot geopolitikai feszültségek, köztük a közel-keleti konfliktus és az energiaellátási útvonalak bizonytalansága is befolyásolta. Ezek hatása azonban eddig csak részben jelent meg az itthoni árakban – írja az ING hírlevele.
- A közel-keleti konfliktus még nem érintette jelentősen az élelmiszerárakat, a portál szerint ez majd később fejti ki hatását például a műtrágyaárakon és a mezőgazdasági költségeken keresztül.
- Az energiaárak pedig összességében fékezték az inflációt: a háztartási energia ára 0,9 százalékkal csökkent havonta, ami késleltetve ugyan, de követi a rezsiköltségek változását.
- A szolgáltatások területén már erősebben érzékelhető az inflációs nyomás. Különösen a szállítási és turisztikai szolgáltatásoknál látszanak áremelkedések, részben a geopolitikai környezet, részben a szezonális kereslet miatt.
A szakértői becslések szerint az infláció a nyári hónapokban 3 százalék környékére emelkedhet, majd az év végére 4-4,5 százalék közé is felkúszhat.
Perceken belül kezdődik Magyar Péter pécsi beszéde: újabb állomásához érkezett az országjárás
Itt a nyár utolsó hétvégéje: ezek a legjobb balatoni programok augusztus 29–30-án
Akár meg is duplázódhat a nyugdíjuk – kiderült, kik járhatnak jól 2027-től
Érkezik az új Kia EV2 – 453 km-es hatótávval és meglepően tágas csomagtérrel

Írta: Kiss Ferenc – Impresszum – Rólunk
