Fontos határidőre figyelmeztette a családokat Kátai-Németh Vilmos szociális- és családügyi miniszter. Azoknak a szülőknek, akiknek gyermeke sajátos nevelési igényű (SNI), legkésőbb július 22-ig jelezniük kell ezt az érintett oktatási intézmény felé, különben az adat nem biztos, hogy bekerül az állami nyilvántartásba, ami az iskolakezdési támogatásra való jogosultságot is befolyásolhatja.
A miniszter közösségi oldalán arról is beszámolt, hogy az Országgyűlés várhatóan kedden tárgyalja és dönt az iskolakezdési támogatással kapcsolatos előterjesztésről.
Az SNI státuszt hivatalos szakértői véleménnyel kell igazolni, amelyet a Pedagógiai Szakszolgálat szakértői bizottsága állít ki. A szülőknek ezt követően gondoskodniuk kell arról, hogy az érintett iskola vagy szakképző intézmény rögzítse ezt az információt, akár már oda jár a gyermek, akár szeptemberben kezdi meg ott tanulmányait.
A támogatás megállapításakor a Magyar Államkincstár nem közvetlenül a szülőktől kapja meg ezeket az adatokat. Az SNI-re vonatkozó információkat az Oktatási Hivataltól, illetve a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivataltól veszi át. Ezért kiemelten fontos, hogy a szükséges bejelentés időben megtörténjen.
Amennyiben a gyermek adatai nem szerepelnek a hivatalok által továbbított nyilvántartásban, azt a Magyar Államkincstár utólag a szülő bejelentése alapján már nem tudja figyelembe venni az iskolakezdési támogatás megállapításakor.
A tájékoztatás szerint az érintett hivatalok legkésőbb július 24-ig továbbítják az adatokat a Magyar Államkincstár részére. Ezért a július 22-i határidő betartása különösen fontos az érintett családok számára.
Őszi szünet 2026: ennyi napot kapnak a diákok – mutatjuk a pontos dátumokat
Négynapos hosszú hétvége jön: így változik a boltok nyitvatartása augusztus 20-tól
Mi történt a forinttal? 370 fölé ugrott az euró árfolyama
Ingatlan- és albérletárak 2026: megéri most lakást venni, kiadni vagy bérelni?

Írta: Kiss Ferenc – Impresszum – Rólunk
