Majka csalódásként élte meg, hogy Orbán Viktornak megvolt a tehetsége arra, hogy jobb irányba vigye az országot, azonban nem élt a lehetőséggel. A rapper szerint a Fidesznek az életben maradásért kell küzdenie.
Az előadó nem érti, Magyar Péter hogyan bírta el a leköszönő kormánytól kapott nyomást. Hozzátette, nem fog csendben maradni, ha a leendő miniszterelnök nem a helyes döntést hozza meg. Majoros Péter üzent Curtisnek és Tóth Gabinak is.
Majka az RTL Házon kívül című műsorában beszélt az országgyűlési választások eredményéről. A rapper szerint „a Fidesz akkora gusztustalanságokat követett el, és olyan pökhendien, hogy ez az összes jóérzésű előadónak szúrta a szemét”. Hangsúlyozta, nem szeretne senki ellen vagy mellett sem kampányolni, mert a véleményét elmondta a Csurran, cseppen című számában.
Az előadó szerint Orbán Viktor Magyarország egyik legnagyobb politikusának indult, és meg volt a tehetsége arra, hogy az országot jobb irányba vigye, azonban ez nem így történt, ezt pedig csalódásként élte meg. Úgy véli, a Fidesznek jelenleg az életben maradásért kell küzdenie.
Magyar Pétert „karakán csávónak” tartja és nem érti, hogyan bírta ki azt a nyomást, amit a kormányoldalról kapott. Hozzátette, amennyiben a leendő miniszterelnöknek lesznek „hülye döntései”, akkor nem fogja csendben eltűrni.
Ha ez az ország tényleg felvirágzik, akkor állva fogok neki tapsolni
– jelentette ki a beszélgetésben.

Majka 2025. december 6-án
Fotó: Szollár Zsófi / Index
Az interjúban felvetette, hogy a DPK-gyűléseken fellépő előadóknak lehet-e teltházas koncertjük a jövőben. Úgy véli, az érintettek előtte sem voltak ott, ahol kellett volna lenniük. „Láttál teltházas Curtis-koncertet? Tóth Gabi nem is nagyon foglalkozik az énekléssel, inkább a tévés szerepléseiből él” – morfondírozott.
Majka a választásokat követően a Partizánnak mondta el, hogy a a Fidesz azért bukott, mert „kiment a divatból”, a kormánypárti előadókat pedig kontraproduktívnak és hiteltelennek tartja. Az előadó nemrég keményen beleszállt Kocsis Mátéba és Rákay Phillipbe is. A Heti Hetes egyik adásában megvédte Ördög Nórát a negatív kritikáktól.
Hírkereső RSSHirek.hu friss hírek percről percre

Írta: Kiss Ferenc – Impresszum
A Kereskedelmi és Iparkamara bejelentése:az árrésstop, és a benzinárstop kivezetésének határideje!
