19 évesen elhunyt a Magyar kosaras!

Tragikus hírről számolt be a PVSK-Panthers kosárlabdacsapata. Mindössze 19 évesen elhunyt a klub U21-es csapatának játékosa, Márkus Péter. A Blikk úgy tudja, a sportoló autóbalesetben vesztette életét. Elvesztése sokkolta klubját, barátait, és persze hozzátartozóit.

A fiatal sportoló halálának okát hivatalosan nem közölték, de a Blikk úgy értesült, hogy autóbalesetben vesztette életét. Gépjárműve Fonyódon a csatornába zuhant, fejjel lefele állt be, és a beömlő víz miatt már nem tudott kimenekülni Márkus Péter.

A sonline.hu oldal számolt be arról, vasárnap délelőtt döbbenetes látvány fogadta a mentőegységeket egy fonyódi balesetnél. Egy járművet találtak fejjel lefelé fordulva a vízben, a lap szerint a fiatal sofőrnek esélye sem volt a menekülésre, a vízzel teli árok pillanatok alatt halálos csapdává vált.

Amint arról a lap beszámolt, a rendőrségi szerint a sofőr egy kanyarból kijövet veszítette el az uralmát a kocsi felett, ami a tengelye körül megpördülve a tetejére érkezett a mély árokba. A járműben a biztonsági öv és a víz nyomása miatt szinte lehetetlen volt a szabadulás, az utastér másodpercek alatt megtelt a zavaros vízzel.

A riasztást követően hatalmas erők mozdultak meg, hogy megpróbálják kimenteni a sofőrt. Elsőként a Fonyód ÖTE önkéntes tűzoltói és a balatonboglári hivatásos egység, a Boglár 1 érkezett a helyszínre. A mocsaras, vizenyős területen létrákból és pallókból kellett hidat építeniük, hogy egyáltalán elérjék a roncsot és megkezdhessék a kiemelést a nádból. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) rohamkocsija mellett a légimentők is leszálltak a közelben, de mire a tűzoltók hozzáfértek a kabinhoz, a fiatal sofőr életét már nem lehetett megmenteni, a helyszínen elhunyt.

A baleset pontos okait a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja.

Márkus Pétertől szívszorító módon búcsúzott a PVSK-Panthers hivatalos Facebook-oldalán.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 19 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Márkus Péter, U21-es csapatunk játékosa.

Hatalmas szíve és küzdeni akarása példa értékű volt mindannyiunk számára, emlékét örökre megőrizzük!

Őszinte részvétünket szeretnénk kifejezni Péter családjának, barátainak, csapattársainak!” – írta közleményében a klub.

Hírkereső friss hírek minden nap percről percre