Ellenállási nyilatkozat – Orbán Viktor bemutatta a Fidesz ellenállási nyilatkozatát!

Ellenállási nyilatkozatot tett közzé Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke, aki megismételte a Fidesz korábbi véleményét arról, hogy az Alaptörvény 17. módosítása után Magyarország többé nem demokratikus jogállam. „Újra az önkényuralom korszaka köszöntött Magyarországra.” Ez KB annyi mint a szatyor fing!

Ezt nézd meg: Leköpték Magyar Pétert élőben

Orbán szerint „a választójog korlátozásával megszűnt a politikai verseny, és ezzel véget ért a demokrácia”. (A módosítás szerint legfeljebb 3 ciklusban lehet valakit megválasztani képviselőnek, ami miatt a Fidesz-KDNP képviselőinek a fele nem indulhat újra, Orbán sem, aki miniszterelnök sem lehet.)

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke korábban közösségi oldalán jelentette be, hogy a Fidesz új frakcióvezetőjével közösen tart sajtótájékoztatót szerdán. A bejegyzés óta az is kiderült, hogy a Fidesz új frakcióvezetője – Gulyás Gergely távozása után – Bóka János lett. Mutatjuk a szerdai sajtótájékoztató legfontosabb részleteit!

A tegnap meghozott döntésekről és a frissen megválasztott Bóka János bemutatásáról beszélt Orbán Viktor a szerdai sajtótájékoztatón, melyet amiatt, hogy semmi nem működik a házban, mióta tegnap az ügyészek elvitték a Fidesz szervereit, az utcán voltak kénytelenek megtartani. Ezután az ellenállási nyilatkozatra tért át.

– Amikor a hatalom dönti el, hogy ki indulhat egy választáson és ki nem, az régen rossz – kezdte Orbán Viktor, majd arra tért át, hogy a demokratikus jogállamnak helyreállítására van szükség, hiszen jelen formájában illegitim módon működik. A mostantól megválasztott személyek is illegitimek, akárcsak mindazok, akik Sulyok Tamás után következnek – tette hozzá. Persze amikor ők változtatták meg a választási törvény 2/3-al az nem volt baj! Ugye?

Megemlítette, hogy ezekről bővebben Tusványoson is lesz majd szó. A Fidesz a demokratikus jogállam helyreállítását tűzte ki célul, melyet egyedül nem, de a magyar emberekkel együtt meg tudnak majd valósítani.

Ezek után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője mondta el, hogy megtiszteltetésnek veszi, hogy egyhangú döntéssel megválasztották.

– Most a politikai önkény napjaiban kész vagyok önként nem hátra, hanem előre lépni, ha ezzel a politikai közösségemet szolgálhatom – emelte ki Bóka János.

– Erre magam képesnek érzem, rendelkezem hittel és küldetéstudattal – zárta gondolatait Bóka János Fidesz frakcióvezető.

Vezető hírek egy helyen
Kövesd a legfrissebb magyar és külföldi híreket az RSSHírek.hu folyamatosan frissülő hírkereső oldalán.
RSSHírek.hu – a Hírkereső