A társadalmi egyeztetés után szombat délután benyújtotta a kormány az Alaptörvény 17. módosításáról szóló javaslatát az Országgyűlésnek – közölte Magyar Péter a Facebook-oldalán. A miniszterelnök közölte, hogy „36 évvel a rendszerváltás után először történik meg Magyarországon, hogy egy alkotmánymódosítás nem zárt ajtók mögött születik meg, hanem a magyar emberekkel egyeztetett módon.”
„Megszabadítjuk Magyarországot attól a rendszertől amely évtizedeken keresztül foglyul ejtette az államot, kifosztotta a nemzetet és elfoglalta a köztársasági rendszert” – mondta a kormányfő. Magyar Péter közölte, hogy az Országgyűlésnek ma benyújtásra kerülő minden egyes rendelkezés ugyanazt a célt szolgálja, hogy a magyar államot soha többé nem ejthesse senki foglyul.
Több ponton is átírnák az Alaptörvényt:
- megszüntetnék Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatását.
- 70 éves felső korhatárt vezetnének be az alkotmánybíráknak, amellyel rögtön megszűnne a hetven év feletti Polt Péter és három másik alkotmánybíró megbízatása. Az Alkotmánybíróság elnökét a jövőben ismét az Alkotmánybíróság tagjai választhatják meg maguk közül.
- A bírák a jövőben nagyobb szerepet kaphatnak az Országos Bírósági Hivatal elnökének és a Kúria elnökének kiválasztásában, elszámoltathatóságában és visszahívásában.
- 12 éves (vagy három ciklusos) időkorlátot vezetnének be az országgyűlési képviselőknek.
- Megteremtenék a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal felállításának alkotmányos alapját;
- csökkentenék a kétharmados, azaz sarkalatos törvények körét;
- megszűnne az a korlátozás, amely bizonyos költségvetési és adóügyekben korlátozza az Alkotmánybíróság vizsgálati lehetőségét; valamint
- a vármegyéket visszaneveznék megyékre.
- Szerepel még a Költségvetési Tanács vétójogának eltörlése,
- a közpénz védelmének erősítése,
- az önálló Országgyűlési Őrség megszüntetése,
- egységes rendészeti igazgatás,
- és az Alkotmánybíróság hatásköreinek visszaadása.
A Tisztítótűz:
Magyar Péter a múlt hétfői napirend előtti felszólalásában jelentette be, hogy Tisztítótűz művelet néven átfogó akciót indítanak, és módosítják az Alaptörvényt. A javaslat részleteit először a parlamentnek mutatta be, majd később felkerült a kormány honlapjára a tervezet, amihez öt napig lehetett észrevételeket küldeni. A kormány közlése szerint 23 ezernél is több javaslat érkezett, ezeket a mesterséges intelligencia segítségével összesítették.
A miniszterelnök a csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a véleményezők 90 százaléka támogatta a kormány javaslatát, a maradék 10 százalék körében pedig megosztottak voltak a további szigorítást vagy erősebb jogállami garanciákat kérők, valamint az ellenzők tábora. Magyar szerint a többség azt kérte, hogy az országgyűlési képviselők mandátuma az eredetileg tervezett 12 helyett 8 évre legyen korlátozva, és ezt a szabályt terjesszék ki más közjogi pozíciókra is.
A javaslat szerint az országgyűlési képviselők választásán nem választható, aki országgyűlési képviselői megbízatást összesen legalább tizenkét évig már betöltött, vagy az, akit legalább három választáson országgyűlési képviselővé megválasztottak. Ez a javaslat szerint nem érinti a jelenlegi országgyűlés tagjait, a következő választástól kezdve lép életbe.
Magyar Péter közölte, hogy „a képviselőség nem hitbizomány, nem nemesi rang, vagy életforma”, és jelezte, hogy a magyar közéletnek jót fog tenni, ha a politikát rákényszerítik arra, hogy „mindig gondoljon a jövőre, váljon természetessé a megújulás, és nem higgye senki azt, hogy pótolhatatlan.”
Magyar úgy számol, hogy nagyjából egy hónap múlva léphet hatályba a módosítás, és „Sulyok Tamás július 20-a körül már bizonyosan nem lesz Magyarország köztársasági elnöke” és nincs is szükségünk ilyen bábokra. Azt ígérte, hogy utána igyekeznek hamar egy új köztársasági elnököt választani. Erre az Alaptörvény szerint harminc napjuk van, de Magyar ígérete szerint augusztus 20-a előtt már biztosan lesz új köztársasági elnök.
Hírkereső és kalkulátorok egy helyen – RSSHírek.hu
Foci-vb nyitómérkőzés 2026: Mexikó – Dél-Afrika június 11 csütörtök este 21 óra M4 Sport élő közvetítés!
Csökken a benzin ára szombattól
Az MKIK delegációval képviseltette magát Máltán

Írta: Kiss Ferenc – Impresszum – Rólunk
