Bemutatták az új hibrid Škoda Octaviát: 170 lóerő és elektromos haladás töltés nélkül

– Írta: Kiss Ferenc

A Škoda Octavia eddig sem a szűk motorválasztékáról volt ismert, most azonban egy olyannal bővül a kínálat, amelyre korábban nem volt példa. Bemutatták az első teljes hibrid Octaviát, amely 136 és 170 lóerős kivitelben érkezik. A benzines és az elektromos hajtást kombináló autót nem kell konnektorról tölteni, viszont van egy tulajdonsága, amely miatt a családos vásárlók kétszer is meggondolhatják a választást.

Mit tud az új hibrid Škoda Octavia?

Az új Octavia 1,5 literes benzinmotort és két villanymotort használ. Egy kisebb, 1,6 kWh-s akkumulátor tárolja a visszanyert energiát, amelynek segítségével az autó rövid ideig a benzinmotor beindítása nélkül is közlekedhet. A Škodaszerint tisztán elektromosan legfeljebb két kilométert tud megtenni. Ez nem sok, de egy teljes hibridnél nem is az a cél, hogy hosszabb utakat lehessen villannyal megtenni. Inkább a városi elindulásoknál és a gyakori lassításoknál lehet haszna.

155 literrel kisebb lett a csomagtartó

A nagyobb meglepetést a csomagtartó okozza. A hagyományos Octavia kombi 640 literes rakodóteret kínál, az új hibridben azonban mindössze 485 liter marad. Ez 155 liter veszteség, vagyis a csomagtér közel negyedével kisebb. Az ötajtós változatnál hasonló a helyzet: ott a megszokott 600 liter helyett 460 literrel kell beérni. Aki babakocsit, nagyobb bőröndöket vagy rendszeresen sok csomagot szállít, annak ez már érezhető különbség lehet.

Van egy másik érdekes adat is. A hibrid Octavia üzemanyagtartálya mindössze 40 literes. Hogy ezzel mekkora távolságot tud majd megtenni egy tankolással, azt egyelőre nem lehet biztosan megmondani, mert a végleges fogyasztási adatokat még nem tették közzé. Öt literes átlagfogyasztással például elméletileg 800 kilométeres hatótáv adódna, de ez csak számítás, nem gyári ígéret.

Kinek lehet jó választás az új Octavia?

Annak, aki sokat közlekedik városban, nem szeretne elektromos autót tölteni, és fontos számára az automatikusan működő hibrid rendszer. Aki viszont rendszeresen autópályázik vagy a lehető legnagyobb csomagtartót keresi, annak érdemes megvárnia a részletes fogyasztási teszteket, mielőtt dönt.

Az új hibrid Octavia októbertől rendelhető, az első példányok decemberben érkezhetnek meg a vásárlókhoz. A magyarországi ár egyelőre nem ismert. Pedig végül ez lesz az egyik legfontosabb kérdés: mennyivel kell többet fizetni a hibrid hajtásért, és a fogyasztáscsökkenés visszahozhatja-e ezt a felárat?