Ez feltétlen függ össze a hétvégén esedékes választással, de lehetnek ennek hatásai is.
Az ezer forintos üzemanyagár elvileg nem lehetetlen, de az nem az orosz kőolaj hiánya miatt lenne, hanem az iráni háború miatt elszálló világpiaci kőolajár következtében
– írja a G7 gazdasági portálon Miklós László mérnök-közgazdász, aki 2002–2010 között a Mol vállalati kapcsolatok igazgatója és az MVM felügyelőbizottságának elnöke volt.
Üzemanyagárak és további információk
Természetesen a hazai fogyasztókat az üzemanyagár elszállása nem közvetlenül a benzinkutaknál érinti, hiszen ott jelenleg védett árakon tankolhatnak.
A szakember megjegyzi: a Mol nem a költségei alapján árazza az üzemanyagokat, hanem a nemzetközi jegyzésárak alapján. Idéz egy MNB-s tanulmányt, amely szerint 2022-ben – amikor az orosz olaj jóval olcsóbb volt a brent jegyzésáránál – érezhetően emelkedett a hazai üzemanyagok árrése. Sőt, az adók nélküli benzinár 2025 elején is a második legmagasabb volt az unióban.
A Mol -t érinti inkább
Miklós László szerint az olajár nem az üzemanyagárakra, hanem a Mol nyereségére van hatással.Ebből következően, amennyiben a Mol az orosz kőolaj helyett máshonnan beszerzett kőolajat kénytelen feldolgozni, attól még az üzemanyagárak nem feltétlenül emelkednek, csupán a Mol profitja lesz kisebb. Ez a gazdaság egésze szempontjából ugyan többletköltséget jelentene, de valójában azt a nyereséget veszítenénk el, amit az Európai Unió biztosított eddig Magyarországnak azzal, hogy mentességet adott az orosz olaj embargójára.
A szakértő szerint Orbán Viktornak az az érvelése, miszerint a százhalombattai finomító nem tud akármilyen olajat finomítani, csak bizonyos fajtákat:
komolytalan. Ez mellébeszélés.
Miklós László szerint a Barátság vezeték leállása és az iráni háború következményeként idehaza még nem lesz gazdasági káosz, mert az Adria-vezetéken biztosítható a százhalombattai finomító kőolajellátása. Bár a Mol és az Adriát üzemeltető horvát Janaf vitatkozik a vezeték kapacitásán, a 2025. októberi tűz óta a 3,5 millió tonna kőolajfeldolgozó kapacitás nem működik a finomítóban, vagyis bizonyosan felhozható a horvát tengeri kikötőből a szükséges mennyiség.
A szakértő emlékeztet, mivel a Gazprom hosszú távú szerződésének árazása a holland gáztőzsde, a TTF áraihoz igazodik, így tehát csak mítosz az olcsó orosz gáz. Ha létezne, akkor miért kell minden évben ezer milliárd forintos költségvetési támogatás a hatósági árak fenntartásához – teszi fel a kérdést Miklós László a G7-en.

Írta: Kiss Ferenc – Impresszum
Nyugdíj összege minimálbér után: ennyi nyugdíjat kapsz, ha végig minimálbéren dolgoztál
