Címke: Nyugdíj

Jelenleg a magyar nyugdíjkorhatár egyszerre merev és laza írja Simonovits András, közgazdász cikke a Portfolio.hu-n.

Merev, mert 2012 óta főszabályként tilos az általános nyugdíjkorhatár elérése előtt nyugdíjba vonulni. Laza, mert 2011 óta azok a nők, akik az általános (másképp: irányadó) korhatár alatt összegyűjtöttek 40 éves jogviszonyt (nagy részben szolgálati idő, de például a felsőoktatási évek nem számítanak), levonás nélkül nyugdíjba vonulhatnak.

Nyugdíjkorhatár – Fontos változások

A két rendszer elméleti összehasonlítása

Az összehasonlítás során mindvégig állandó árakkal számolunk. Feltesszük, hogy mindenki egységnyi nyugdíjalappal (például 400 ezer forinttal) megy nyugdíjba, s a szerzett járadék a szolgálati idővel arányosan változik: 40 éves szolgálati időre 0,02×40=0,8 egység, azaz 0,8×400=320 ezer forint nyugdíjat ad a korhatáron.

További feltevés: mindenkinek ugyanannyi a születéskor várható élettartama (például 80 év). Ezzel nemcsak az élettartamrést hagyjuk ki a vizsgálatból (a várható élettartam az életpálya-jövedelem növekvő függvénye), de eleve lemondunk a férfi-nő különbségtevésről. (Az alaptörvényben is rögzített „pozitív diszkrimináció” figyelembevétele feleslegesen bonyolítaná az elméleti kifejtést.)

Logikailag egyszerűbb a merev/laza rendszer helyett a rugalmas korhatárból kiindulni. A nyugdíj megállapításához a következő adatokra van szükség: általános korhatár (2022 óta 65 év), éves bónusz/málusz (itt 5%), szolgálati idő, életkor, nyugdíjalap (utóbbit egységnyinek vesszük). Általában elhanyagoljuk a valorizálást, a degressziót és a tört értékű szolgálati idő lefelé kerekítését, valamint árindexálást feltételezve nem teszünk különbséget az induló és a már megállapított nyugdíj között. Egyszerűsítésként eltekintünk a jelenlegi szolgálati időskála cikkcakkosságától is, miszerint az első 20 szolgálati év majdnem kétszer annyit ér, mint a második. (Ezt az anomáliát már régen meg kellett volna szüntetni.)

1. példa: Rugalmas korhatár

Biztosításmatematikailag indokolt bónusszal jutalmazzuk a halasztást, és málusszal büntetjük az előrehozott nyugdíjba vonulást. Képletben: nyugdíj = 0,02 x szolgálati idő x [1+0,05x(életkor–általános korhatár)], feltéve, hogy az életkor legfeljebb 3 évvel marad el az általános korhatártól és a nyugdíjalap egységnyi.

Számok nyelvén, szolgálati idő = 39 év, életkor = 64 év. Ekkor a rugalmas nyugdíj 0,02x39x[1–0,05] =0,78×0,95=0,741 egység. (A bónusz 65 éves korhatár fölött jár, de jelenleg ezzel olyan kevesen élnek, hogy a továbbiakban figyelmen kívül hagyjuk.)

Szerencsés esetben a nyugdíjba vonulók jól mérik föl saját érdekeiket, és így időzítik a cselekedetüket. Megfelelő szabályozásnál az átlagos korhatár közel esik az általános korhatárhoz, miközben a rendszer fenntartható.

2. példa: Laza korhatár

Most egy példát hozunk a Nők40 által megtestesített laza nyugdíjrendszerre. Szolgálati idő = 40 év, életkor = 60 év. Ekkor a fenti képletben az 5%-os málusz megszűnik: nyugdíj = 0,02 x szolgálati idő.

Számszerűen a nyugdíj 0,02×40=0,8 egység. Figyeljük meg, hogy a rugalmas korhatár nem is engedné meg, hogy valaki 5 évvel a korhatár alatt nyugdíjba menjen, és ha mégis megengedné, akkor 5×5=25%-ot vonna le, azaz csak 0,8×0,75=0,6 egység nyugdíjat adna.

Mielőtt részletes számításokkal próbálkoznánk, megjegyezzük, hogy a Nők 40 fenti kedvezményezettje a merev korhatárhoz képest 5 évig nem fizet járulékot és hátralévő életében levonás nélkül kap nyugdíjat. 2020 júliusától további könnyítés: a kedvezményezett járulékfizetéstől felmentve dolgozhat teljes állásban.

Két költői kérdés: hogyan segít az időskorú hozzátartozóin és gyermekein az a 60 éves, aki a Nők40 mellett bejelentve dolgozik? És miért nem segíthet a 64 éves nő vagy akár férfi, akinek csak 39 éves jogviszonya van? A szimbolikus értéken túl a rendszer védői azzal érvelnek, hogy valahol határvonalat kell húzni. A szimbólum túl költséges és a darabosság elkerülhető lenne.

Furcsa módon alig néhányan vettük észre a Nők40 bumeráng hatását:

amíg nem lehetett a Nők40 mellett szabadon dolgozni, és a reálbérek nagyon gyorsan nőttek, addig a reálbérekkel párhuzamosan növekvő nyugdíjalap miatt gyakran előfordult, hogy végül is a kedvezményezett veszített, a költségvetés nyert.

Például 2016-ban az a nő, aki halasztás helyett a lehető leghamarabb, akár 60 évesen nyugdíjba ment, elvesztette a három év múlva ráváró, az éves nyugdíj körülbelül 37%-os és az életpálya-nyugdíj 17%-os reálemelkedését.

3. példa: Merev korhatár (ahol a málusz szintén kiesik)

Szolgálati idő = 35 év, életkor = 65 év. Ekkor a nyugdíj 0,02×35 = 0,7 egység.

Bonyolultabb a kép, ha egy olyan személy választását modellezzük, aki a rugalmas korhatár esetén 62 évesen 35 éves szolgálati idővel nyugdíjba menne, de a merev rendszer ezt megtiltja. Ezért még három évet rádolgozik, és ekkor 65 évesen 38 évi szolgálati idővel, reálértékben 3×3=9 (pontosabban 9,3) százalékkal nagyobb alappal és 3 évvel hosszabb szolgálati idővel, 0,76×1,093=0,831 egységnyi nyugdíjjal kezdené nyugdíjas életét.

Elméleti átmenet a merev/laza rendszerből a rugalmasba

Azért, hogy a merev/laza rendszert együtt lássuk, mostantól két nyugdíjba vonulót vizsgálunk együtt. Az első dolgozónak elég hosszú a szolgálati ideje, hogy a korhatár elérése előtt a laza rendszerben nyugdíjba menjen: például 20 éves korától kezdve folyamatosan dolgozva, már 60 évesen elérte a 40 éves szolgálati időt (2. példa).

A második dolgozónak töredezett a munkaviszonya, amelyet trükkösen úgy modellezzünk, mintha csak 30 évesen kezdett volna el dolgozni, és még 65 évesen is csak 35 éves szolgálati időt szedett össze, ezért a merev rendszerben megy nyugdíjba (3. példa).

A járulékkulcs a nettó bér arányában 30% (a bruttó rendszerben ez csak 20%), és a skálaszorzót úgy állapítjuk meg, hogy az összes járulékbevétel és az összes nyugdíj megegyezzenek. Szükségünk lesz a típusfüggő egyéni egyenlegre, amely az életpálya-járulék és az életpálya-nyugdíj különbsége. Képletben: egyéni egyenleg = járulékkulcs x szolgálati idő – nyugdíj x nyugdíjban töltött idő.

Mivel 1-1 dolgozó áll szemben egymással, egyensúlyban a két egyenleg egymás ellentettje. A következő két példában 60 és 65 éves nyugdíjkorral számolunk.

4. példa: Rugalmas rendszer

Könnyű belátni, hogy 5%-os málusz és 2%-os skálaszorzó mellett a 60 éves korra tágított, rugalmas rendszerben nincs semmilyen újraelosztás. Valóban: a korai nyugdíj 0,02x40x[1+0,05x(60–65)]=0,6 és a korhatáros nyugdíj 0,02×35=0,7; és a két típus egyenlege rendre 0,3×40–0,6×20=12–12=0 és 0,3×35–0,7×15=10,5–10,5=0.

5. példa: Merev/laza rendszer

Itt nem részletezett számítással igazolható, hogy a merev/laza rendszer egyensúlyi skálaszorzója 1,7%, a kedvezett és a büntetett dolgozó nyugdíja 0,679, illetve 0,594 egység, a büntetettől a kedvezményezetthez áramló transzfer az éves nettó kereset 1,585-szerese. (Egyszerűbb lett volna a skálaszorzót 2%-on rögzíteni, és a járulékkulcsot emelni, ez viszont megváltoztatta volna a nettó-bruttó arányt.)

Pedagógiai szempontból segíthet, ha ezt a két rendszert beágyazzuk egy rendszerseregbe, amely folytonos átmenetet képez a két rendszer között. Ennek legegyszerűbb módja, ha differenciált máluszsereggel dolgozunk (t az átmenet időparamétere), a kisebb érték [m(t)=0,01t] a hosszabb, a nagyobb érték [n(t) =0,3–0,05t] a rövidebb szolgálati idejű dolgozókra vonatkozik:

• nyugdíj=A(t)xszolgálati idő x [1+m(t)x(életkor–általános korhatár)], ha a szolgálati idő ≥ 40 és
• nyugdíj=A(t)xszolgálati idő x [1+n(t)x(életkor–általános korhatár)], ha a szolgálati idő<40.

Az 1. táblázatban a nyugdíjba vonulási életkorokat rögzítjük, miközben sorról sorra haladva a kedvezményes málusz növekszik, a sújtott málusz csökken. Az első sorban a merev/laza rendszer (5. példa), az utolsó sorban a rugalmas rendszer (4. példa) kimenetei szerepelnek.

Nyilvánvaló, hogy a merev/laza rendszerben m(0)=0 és n(0) = végtelen, itt 0,3; a rugalmasban m(5)=n(5)=0,05. A 0≤t≤5 időszakban az A(t) arányossági szorzót úgy határozzuk meg, hogy a járulékok és a nyugdíjak összességében egyensúlyba legyenek.

A 2. táblázatban a kormányzat nemcsak az 1. táblázatban bemutatott differenciált máluszokat érvényesíti, hanem az eddig rögzített többi változót is módosítja. A kritikus szolgálati időt 40-ről folyamatosan 42,5 évre emeli, a minimális korhatárt 65-ről folyamatosan 62,5 évre csökkenti. A nyugdíjba vonulási életkorokat (a korai életkort a kritikus szolgálati idő emelésével, a későbbi életkort a minimális korhatár csökkentésével) úgy változtatjuk, hogy az átlaguk 62,5 év maradjon, ezért a nyugdíjak a kívánt irányba változnak az átmenet során. Nevezetesen az eredetileg kedvezettek nyugdíja nem csökken, az eredetileg büntetettnek pedig biztosítja az előrehozott nyugdíjat. A rugalmas rendszerben az egyensúlyi skálaszorzó ismét 2% körül stabilizálódik, és a transzfer megszűnik.  

Irány a valóságos reform

Jelenleg a Nők40-eseknek mindent szabad, a többieknek meg semmit sem. Mindenekelőtt röviden leírjuk, a 2024-ben nyugdíjba vonulóknál milyen volt a megoszlás a különböző kategóriák között. Látható, mennyire lerontja az átlagos kort a kivételezettek 60 éves átlagkora, és milyen nagy súlya van a Nők40-eseknek.

Költségvetési oldalról, a korhatár alatti Nők40-esek nyugdíja körülbelül 500 milliárd forintba kerül évente, és ehhez még illene hozzáadni a 200 milliárd forintra becsülhető elmaradt járulékbevételeket.

Feltételezem, hogy költségvetési okok és a méltányossági cél a kormányt előbb vagy utóbb rákényszeríti arra, hogy kétirányú reformot hajtson végre. Ehhez meg kell győznie a közvéleményt, hogy a rugalmasságért cserébe fogadja el a Nők40 szigorítását. Itt optimistán fölteszem, hogy már 2027-ben megkezdődik a reform, és felvázolok egy lehetséges menetrendet.

Kezdjük a merevség kiküszöbölésével. 2028-ban legyen a minimális korhatár 64, 2030-ban 63 és 2032-ben 62 év. A málusz rendre legyen 10, 8 és 6%, a minimális (általános) szolgálati idő pedig 35, 30 és 25 év. A páratlan években a szomszédos páros évek számtani közepét vegyük, például 2027-ben a minimális korhatár 64,5 év, a málusz 9% és az előrehozatalhoz szükséges minimális szolgálati idő 37,5 év. (A korhatáron vagy fölötte a minimum maradna a jelenlegi 15, illetve 20 év.)

Bonyolultabb a Nők40 reformja. Pótolva az általános korhatáremelésnél 2016-ban, 2019-ben és 2022-ben elmulasztott reformot, emeljük a kritikus szolgálati idő hosszát 41 (2028), 42 (2030) és 43 (2032) évre. Finomabb hangolásnál érdemes a naptári évvel növekvő és szolgálati idővel csökkenő máluszt is kivetni. A kimenetet a 62, 63, 64 és 65 éves nyugdíjba vonulási évekre tüntetjük föl. Például 2028-ban a 41 éves szolgálati idő (jogviszony) után az éves levonás 1%, ez 63 éves kor esetén 0,82x(1–2×0,01)=0,804 egységnyi nyugdíjat ad.

A páratlan években ismét a szomszédos páros évek számtani közepét vegyük: 2031-ben 40 éves jogviszonyra 5%-os máluszt, 41-re 4%-os, 42-re 3%-os és 43 évre 2%-os máluszt.  

A Magyar Államkincstár jelenleg még a nyilvánosságtól elzárt profi modelljére lenne szükség ahhoz, hogy megbecsülhessük: az átmenet éveiben és utána a 64, majd 63, végül a 62 évesek közül mennyien választanák az előrehozott nyugdíjat, illetve a szigorított Nők40-et. A modell birtokában kiszámíthatnánk a költségvetés nyereségét és veszteségét, azaz az egyenleget.

Bonyolultabb munka lenne a kialakuló helyzet jóléti értékelése: ki nyer és ki veszít? Ha kezelhetetlen helyzet alakul ki, akkor szigorítani kell mindkét oldalon. De egyelőre politikai akaratra lenne szükség, hogy nyilvánossá tett adatokkal és modellekkel ilyen és hasonló számítások szülessenek.