Szombat reggelkezdetét vette a kampányidőszak, a választáson indulni készülő pártok aktivistái elkezdhették összegyűjteni képviselőjelöltjeiknek a választáson való induláshoz szükséges, fejenként 500 ajánlást a választpolgároktól.
Orbán Viktor nemrég személyesen jelentette be, hogy a Fidesz máris összegyűjtött minden szükséges ajánlást mind a 106 egyéni választókerületben. Szintén a délelőtti órákban Magyar Péter jelentkezett be a Facebookon a Böszörményi útról, a Tisza aktivistái köréből, és bejelentette:
Fél óra kellett ahhoz, hogy mind a 106 választókerületben összegyűljön a minimum szükséges ötszáz aláírás.
Magyar Péter hangsúlyozta, bár teljesítették azt, ami az induláshoz feltétlenül szükséges, nem állnak le, folytatják az ajánlások gyűjtését, és igyekeznek minden választókerületben eljutni legalább ezer aláírásig.
A beszámolója szerint mindenhonnan olyan fényképeket és videókat kapnak, hogy tömött sorok állnak a Tisza Párt pultjainál, miközben a Fidesz pultjainál jóval kevesebben vannak. Magyar a XII. kerületi önkormányzat előtt azt mondta, a kampány java csak most jön, és a következő ötven nap sorsdöntő lesz.
Az április 12-i országgyűlési választásokra hivatalosan szombaton kezdődött meg az ötvennapos kampányidőszak. A mai naptól gyűjthetnek ajánlásokat azok, akik képviselőjelöltként szeretnének indulni, mostantól lehet plakátokat kirakni és más kampánytevékenységet folytatni.
#friss Adóbevallás Adóbevallás 2026 Adókedvezmény 2026 Autó Barátság kőolaj vezeték Benzin ára Családi pótlék utalás Csalás Euró Fidesz Forint Friss hírek Gázolaj ára Hitel Háború Hírek Hírkereső Húsvét 2026 Infláció Magyar Péter MBH Bank Minimálbér Minimálbér 2026 MVM Next Nav Nyugdíj Nyugdíj 2026 Nyugdíjasok figyelem Nyugdíj utalás OpenAI Orbán Viktor Országgyűlési választás 2026 Otthon Start lakáshitel Politika Pályázat Pénz Rezsi Rezsicsökkentés Rezsistop 2026 Rezsiszámla Rss Hírkereső Tisza Párt VÁlasztás Árak 2026 Árfolyam Élelmiszer árak 2026 Óraátállítás 2026 Üzemanyag korlátozás Üzemanyag árak

Írta: Kiss Ferenc – Impresszum
Orbán Viktor éjszaka döntött: új biztonsági lépések jönnek Magyarországon
